DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy a vitában is elhangzott, valóban, ahogy az alkotmányügyi bizottság ülésén is elmondtam, most is ezt mondom, támogatjuk az előttünk fekvő előterjesztést, a kormány javaslatát.
Azt kell mondanom, tisztelt Országgyűlés, hogy ez az első olyan büntetőjogi tárgyú javaslat, amelyet tényleg jó szívvel tudunk támogatni az elmúlt három év alatt. Ez az, ami hál’ istennek, nem isten tudja, hol készült, nem valamilyen belső szobában, hanem valóban egyeztetés előzte ezt meg. Úgy gondolom, egy jó és helyes felfogást tükröz, tényleg látszik rajta az, hogy végre egyeztettek ebben a témakörben.
Azt szeretném tisztelettel felvetni, ha már itt tartunk és a dicsérő szavaknál, hogy örülnék annak, ha ezekbe az egyeztetésekbe, főleg az olyanokba, amelyek szakmai előterjesztések, néha-néha bevonnák az ellenzéki pártokat is. Van erre példa, tisztelt képviselőtársaim. A minap vettem részt egy egyeztetésen a Vidékfejlesztési Minisztériumban a kutyatenyésztés ügyében, ami nyilvánvalóan szintén egy nagyon fontos kérdés és téma, de azt gondolom, ez, amit most tárgyalunk, még inkább az. Úgy hiszem, az ilyen szakmai jellegű előterjesztések, szakmai témák esetében az ellenzéki konstruktivitást érdemes lenne vélelmezni.
Az eljárások gyorsítását tűzi ki célul ez a javaslat, és azt kell mondanom, az, ami új és szerencsére - most azt mondom - meglepő benne, hogy végre a jogállami normákat betartva, nem pedig 100-200 éves jogelveket figyelmen kívül hagyva teszi ezt. Ugyanis a kormány a büntetőeljárási törvények, illetve a büntetőtörvények módosításánál általában az elmúlt három évben a gyorsítást jelölte meg mint elérendő jogalkotói célt, azonban nem vette figyelembe azt, hogy ezt milyen áron kívánja elérni. Gondolok itt például, hogy ne a törvényjavaslathoz kapcsolódó témát említsek, a 48 órás védőtől való elzárásra, ahol egyébként a kiemelt ügyek kategóriáját bevezették, és jórészt ezt a javaslatot az Alkotmánybíróság később alkotmányellenesnek nyilvánította.
(12.10)
De utalhatok itt arra is, ami az előterjesztéshez szorosabban kapcsolódik, az ügyáthelyezés joga, amit két és fél, három éve bírálnak a hazai ellenzéki pártok, hazai szakemberek, hazai civil szervezetek, és természetesen, ahogy az idő előrehaladt, bírálni kezdték a különböző európai fórumok.
Sajnálatos az, hogy a visszalépés e jogintézményt illetően nem a hazai ellenzéki pártok, a hazai civil szervezetek, a hazai szakemberek ellenvéleményének indokaként történt meg, hanem egyfajta külföldi nyomásgyakorlásra hivatkozik a kormány, amikor ebből visszalép. Mindenesetre tény az, hogy helyes és jó döntés az, hogy ezt a jogintézményt a kormány végre két-három év küzdelem után elengedi. És az is jó hír, hogy végre meghallották azt, amit az ellenzéki pártok szintén két-három éve hangoztatnak, hogy legitim és helyes cél, amikor valaki az eljárások gyorsítását tűzi ki maga elé. De úgy kell ezt a célt elérni, hogy közben egyébként betartjuk a hazai és az európai jogállami elveket és normákat. Ugyanis - és ezt is mondtuk többször - így is lehetséges.
Ahogy a bizottsági ülésen elmondtam, tudom, ismerem, minden kormánypárt használja szívesen azt a retorikát, hogy hát akkor miért nem tetszettek az elmúlt x évben, négy évben, nyolc évben, tizenkét évben ezért tenni. Azt tudom erre mondani, tisztelt képviselőtársaim, hogy de igen, minden kormány az elmúlt huszonkét évben tett azért, hogy az ügyek gyorsuljanak; minden kormány és minden bírósági igazgatásban részt vevő szakember. Azt viszont látni kell és tudomásul kell venni, hogy ha nem statáriális eljárásokat szeretnénk Magyarországon, hanem olyan eljárásokat, aminek a garanciarendszerét, még egyszer mondom, száz-kétszáz év alatt termelte ki magából a magyar és az európai történelem, akkor az bizony időbe kerül; persze pénzbe is, de legfőképpen időbe.
Azt tehát, hogy mindenki elégedett legyen az eljárások gyorsaságával, sosem fogjuk tudni elérni, mert ahhoz nagyjából az kéne hogy történjen, hogy másnap jogerős ítéletet kap valaki, mint ahogy előterjeszti az igényét. Nyilvánvalóan ez lehetetlen. Ugyanúgy lehetetlen, ahogy lehetetlen a bűnözés teljes felszámolása. De ugyanúgy, ahogy a bűnözés visszaszorításáért küzdeni kell, méghozzá folyamatosan, ugyanúgy küzdeni kell azért, hogy az eljárások a jogállami keretek között, de lehetőség szerint legrövidebb időn belül elintéződjenek, hiszen megjegyzem, hogy szintén jogállami követelmény az, hogy az eljárások egy ésszerű határidőn belül befejezésre kerüljenek.
Éppen ezért tehát azt lehet mondani, hogy azok a megoldások, amelyek ezt a célt kitűzik, és figyelembe veszik az elveket és a magasabb rendű jogszabályokat, azok helyes törekvésnek bizonyulnak, éppen ezért tudjuk támogatni a most előttünk fekvő javaslatot.
Látjuk azt, és örülünk annak, hogy - és itt megint bírálom a kormány elmúlt három évében történt büntetőpolitikát, és dicsérem az e törvényben megnyilvánuló hozzáállást, hogy nem az volt az első reakció erre a valóban egyébként felháborító esetre, hogy szabadon kellett engedni olyan embereket, akik, ha megkapják a jogerős ítéletüket, akkor jó eséllyel kapnak majd életfogytig tartó szabadságvesztést; szóval, nem az volt a válasza a kormánynak erre, hogy akkor négy évről emeljük meg ötre, hatra, hétre, nyolcra az előzetes letartóztatás maximális időtartamát, hanem az, hogy igen, nézzük meg, derítsük fel, hogy vajon mi az oka annak, hogy négy év alatt, ami azért hosszú idő, addig nem sikerült eljutni most már második esetben, hogy elsőfokú ítélet szülessen egy ilyen kiemelt jelentőséggel bíró ügyben.
Aki gyakorló jogász vagy gyakorló jogász volt, az tudja azt, hogy vannak olyan pontok - és erre Varga István képviselőtársam is helyesen utalt -, amelyek tipikusan az ügyek elhúzódásáért felelősek. És még egyszer mondom, ezek általában nem a védők perelhúzó taktikái, hanem valóban a szakvélemények nagyon hosszú elkészülési ideje. Van, hogy fél évig nem készül el egy szakvélemény. Nagyon sok esetben lehetünk annak tanúi, hogy a rendőrségen két nyomozáshosszabbítási határidő között az égadta világon semmilyen nyomozati cselekmény nem történik. Nagyon sokszor lehetünk tanúi annak, hogy egy büntetőeljárás során akár a rendőrség, azért, hogy biztosan felderítettnek találják majd az ügyet, akár a bíróság olyan tanúkat hallgat meg sorozatban, és olyan nyomozati cselekményeket végez el, amik teljesen szükségtelenek az adott ügyben, és már előre látható, hogy egyébként ezek szükségtelenek. Szóval, az ügyek elhúzódásáért nagyon sok minden felelős, és nagyon jó az, ha a jogalkotó valóban ezeket a sokrétű szempontokat mérlegelve próbálja elérni azt, hogy az eljárások ne húzódjanak a kelleténél tovább.
Helyes az, hogy a szakértői létszám kibővítésében gondolkodunk. Helyes az, hogyha a bíróságok számára pluszforrás biztosításával plusz státushelyeket biztosítunk. Két-három éve mondom azt, hogy nem a bírói létszám a kevés, hanem a kiszolgáló személyzetnek, az apparátusnak a létszáma túl kicsi. Tényleg, mióta itt vagyok a parlamentben, ezt papolom. Örülök annak, hogyha ebben most némi szemléletváltás alakul ki, és a kormány is úgy gondolja, hogy ez igaz, amit az előbb mondtam. Úgyhogy ezekkel valóban lehet eljárást gyorsítani.
Mi a magunk részéről benyújtottunk egy képviselői önálló indítványt frakcióvezető úrral, ami téma szerint abszolút idekapcsolódik. Ebben az indítványban - és remélem, hogy fogják támogatni majd a kormánypárti képviselők és az ellenzéki képviselők egyaránt - mi azt javasoljuk, hogy ha történik egy olyan eset, hogy valakit négy év múlva, négy év előzetes letartoztatásban töltött idő után azért kell szabadon bocsátani, szabadlábra helyezni, mert nem sikerült az elsőfokú ítéletig eljutni, akkor mind a bíráknál, mind az ügyészeknél kötelező legyen az eljáró bírónak, illetve az eljáró ügyésznek a munkáját igazgatási úton megvizsgálni, felülvizsgálni, azaz betartotta-e a határidőket s a többi.
A bírósági ilyen típusú vizsgálatra van egyébként precedens. Tehát magát a vizsgálatot nem kell kitalálni, mert az már élő, hatályban lévő törvényben létezik. Mi mindössze annyit javasolunk, hogy ez ne csak egy lehetőség legyen ilyen esetben, hanem a bírósági igazgatósági vezetőnek a kötelessége legyen, és ugyanígy az ügyészségi vezető kötelessége, hiszen az ügyész az, aki a nyomozati szakot végig felügyeli. Tehát látnia kell azt, hogy mondjuk, a rendőrség hol hibázott, vagy esetleg hol járt el a jogszabályoknak és a józan észnek megfelelően. Azért lenne ez jó, mert először is segítene annak feltárásában, hogy egy-egy ilyen ügyben mi volt a probléma. Mert ha senki nem hibázik, és mindenki a dolgát helyesen, lelkiismeretesen és ésszerűen végzi, én állítom, hogy akkor négy év alatt el kell tudni jutni az elsőfokú ítéletig.
Másrészt pedig azt gondolom, hogy ez egyfajta, nyugodtan mondjuk ki, nyomást is jelent az eljáró hatóságok és bíróságok számára, hogy bizony-bizony, ha itt hibát követ el, akkor az ő teljesítménye kötelező jelleggel értékelésre kerül majd. Ez a javaslat egyébként abszolút illeszkedik a kormány által most előterjesztett javaslathoz, úgyhogy remélem, hogy a kormány is támogatni fogja majd a javaslatot.
Egy dologra szeretnék kitérni, amivel nem teljesen tudunk egyetérteni a javaslatban, ez pedig az Országos Bírósági Hivatal elnökének a döntési joga a soronkívüliségről. Azaz, hogy ő és a bírósági elnökök egy személyben dönthessék el azt, hogy mely ügyet tárgyalnak még a jogszabály által előírt körön kívül soron kívül. Én megint csak azt az elvi hozzáállást tudom önöknek elmondani, mely szerint nem támogatjuk azt, hogy az amúgy is nagyon széles jogkörrel és hatáskörrel rendelkező Bírósági Hivatal vezetője további hatáskört kapjon. Korábban volt erre lehetőség, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács rendelkezett erről. Most van egy ehhez hasonló szervezet, az Országos Bírói Tanács.
(12.20)
Azt gondolom, hogy a soronkívüliség vonatkozásában ő is épp olyan eredményesen és hatékonyan el tudna járni, mint a Bírósági Hivatal vezetője. Havonta egyszer mindenképpen össze kell ülnie a Bírói Tanácsnak, azaz egy hónapon belül mindenképp döntés születhetne a soronkívüliségről. Mivel, még egyszer mondom, nem statáriális bíráskodás zajlik Magyarországon, ezért nyilván nem egy-két napról vagy hétről van szó, ami problémát jelentene, éppen ezért azt gondolom, hogy az az egy hónap nem túl sok, másrészt, ha olyan rendkívüli helyzet van, hogy ennél rövidebb idő alatt indokolt és szükséges dönteni a soronkívüliségről, akkor a Bírói Tanács elnöke bármikor össze tudja hívni rendkívüli ülés keretében a Bírói Tanácsot.
Azt gondolom tehát, hogy praktikus szempontból semmivel nem lesz rosszabb az, hogy a Bírói Tanács dönt ezekben az ügyekben a soronkívüliségről, ezzel szemben viszont lényegesen nagyobb garanciát jelent az igazságszolgáltatási függetlenség vonatkozásában az, ha nem egy személy, hanem egy testület dönt ebben a kérdésben, ahogy egyébként ez korábban is volt. Éppen ezért javasolni fogjuk módosító javaslat formájában, hogy e rendelkezés ilyen irányba módosuljon.
Általánosságban tudom mondani, hogy nem tudunk egyetérteni továbbra sem azzal, hogy létezik a kiemelt ügyek kategóriája. Látszik az most már, és úgy tűnik, ezt a kormány is látja, hiszen ebből is kis lépéseket ugyan, de tesz visszafelé, hogy szűkíti ennek a kategóriának a körét. Azt gondolom, hogy a helyes és célravezető az lenne, ha ez a kategória úgy, ahogy van, megszűnne. Erre teszünk szintén indítványt a módosító javaslatunkban. Azt önmagában üdvözöljük, hogy ha már nem szűnik meg, akkor legalább a köre szűkül.
Összességében tehát, tisztelt Országgyűlés (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ezekkel a kritikai megjegyzésekkel, de támogatni tudjuk az előttünk fekvő javaslatot. Köszönöm szépen, a szót, elnök úr.
