ELNÖK (dr. Latorcai János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Latorcai János)
ELNÖK (dr. Latorcai János): Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! A támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 10. és 13. pontját.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat, a külön szavazásra kért javaslat kivételével. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 244 igen szavazattal, 33 nem szavazat ellenében, 45 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a külön szavazásra kért javaslatról és annak alternatívájáról határozunk.
Az ajánlás 12. pontjában Göndör István a törvényjavaslat 25. §-ának az elhagyását javasolja. A javaslat elfogadása kizárja a kiegészítő ajánlás 3. pontjában szereplő indítványt, valamint az amellett is elfogadható, az ajánlás 15. pontjában szereplő javaslatot is. Az MSZP kérésére szavazunk.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 88 igen szavazattal, 231 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A kiegészítő ajánlás 3. pontjában Ughy Attila az imént említett eljárásból a tájékoztatási kötelezettség elhagyására tesz javaslatot. Az előterjesztő támogatja, de arról az MSZP külön szavazást kért. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 243 igen szavazattal, 41 nem szavazat ellenében, 39 tartózkodás mellett elfogadta.
(10.30)
Az ajánlás 15. pontjában Apáti István az eljárásba meghívottak számának megemelését javasolja. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 55 igen szavazattal, 265 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Bizottsági állásfoglalásra és frakciókérésre figyelemmel még további javaslatról is döntenünk kell.
Az ajánlás 2. pontjában Apáti István képviselő úr tesz javaslatot. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 42 igen szavazattal, 274 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett elutasította.
Az ajánlás 3. pontjában Göndör István tesz javaslatot. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 39 igen szavazattal, 280 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 6. pontjában a gazdasági bizottság javasolja a változtatást. A költségvetési bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 46 igen szavazattal, 275 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett elutasította.
Az ajánlás 7. pontjában Apáti István kezdeményezi a törvény megváltoztatását. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 40 igen szavazattal, 280 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett elutasította.
Az ajánlás 16. pontjában ugyancsak Apáti István képviselő úr tesz javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 45 igen szavazattal, 277 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett elutasította.
Az ajánlás 17. pontját is Apáti István terjesztette elő. A bizottságok ezt sem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 45 igen szavazattal, 277 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett elutasította.
Az ajánlás 20. pontjában Göndör István javasolja a törvény megváltoztatását. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 41 igen szavazattal, 245 nem ellenében és 38 tartózkodás mellett elutasította.
Határozathozatalunk végére értünk, a zárószavazásra jövő heti ülésünkön kerül sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem