ELNÖK (dr. Latorcai János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Latorcai János)
ELNÖK (dr. Latorcai János): Soron következik az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala és lehetőség szerint a zárószavazás is. Budai Gyula és Patay Vilmos fideszes képviselőtársaink önálló indítványát T/11336. számon, a bizottsági ajánlásokat pedig T/11336/6. és 9. számokon kapták kézhez.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztői zárszó már elhangzott. Most a határozathozatal következik. Bejelentem, hogy az ajánlás 1. pontját előterjesztője visszavonta. Az ajánlás 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9. pontja, valamint a kiegészítő ajánlás 1. pontja nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást. De az MSZP képviselőcsoportja szavazást kért az ajánlás 3., 5. és 9. pontjáról, a Jobbik képviselőcsoportja pedig az ajánlás 2., valamint a 4. és a hozzá kapcsolódó 7. pontról.
Bejelentem, hogy az előterjesztő a frakciókat arról tájékoztatta, hogy a benyújtott módosító javaslatok egyikét sem támogatja.
Az ajánlás 2. pontjában Magyar Zoltán tesz javaslatot. A Jobbik kérésére szavazunk.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 49 igen szavazattal, 269 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 3. pontjában Göndör István terjeszt elő javaslatot. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 42 igen szavazattal, 238 nem ellenében, 38 tartózkodás mellett elutasította.
Az ajánlás 4. és 7. pontjában Staudt Gábor javaslata következik. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatokat 43 igen szavazattal, 268 nem ellenében, 7 tartózkodás mellett elutasította.
Az ajánlás 5., 9. pontjának előterjesztője Göndör István. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 51 igen szavazattal, 264 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Határozathozatalunk végére értünk. Emlékeztetem önöket, hogy a mai ülésünk napirendjében, elfogadott módosító javaslat hiányában, lehetővé tettük a zárószavazást is. Most ez következik.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/11336. számú törvényjavaslatot a T/11336/10. számú elírási hibajegyzékkel együtt.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 236 igen szavazattal, 83 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem