ELNÖK (dr. Latorcai János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Latorcai János)
ELNÖK (dr. Latorcai János): Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólalási időkeretekre az Országgyűlés elnöke elnöki jogkörében terjesztett elő ajánlást. A benyújtott önálló indítványokról és a hatáskörrel rendelkező bizottságok kijelöléséről már a honlapon tájékozódhattak. Most a napirend módosítására irányuló javaslatokról döntünk.
A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a büntetőeljárások időszerűségének javítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló T/11523. számú törvényjavaslat általános vitájára a lezárásig a mai ülésnapon kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
Az előterjesztés általános vitájára a határozathozatalokat követően második napirendi pontként kerül sor.
A Fidesz képviselőcsoportja azt is javasolta, hogy a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény módosításáról szóló T/11212. számú törvényjavaslat részletes vitára bocsátására és részletes vitájára ezen az ülésen ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló T/11398. számú törvényjavaslat módosító javaslatainak szavazására a T/10593. számú törvényjavaslat módosító javaslatairól történő szavazást követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy elfogadott módosító javaslat hiányában a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló T/11393. számú törvényjavaslat zárószavazása is megtörténjen. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
(10.20)
A Fidesz képviselőcsoportja azt is javasolta, hogy elfogadott módosító javaslat hiányában az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény módosításáról szóló T/11336. számú törvényjavaslat zárószavazása is megtörténjen. Aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen, ez látható többség.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem