DR. SÓS TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SÓS TAMÁS
DR. SÓS TAMÁS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előterjesztés, illetve a módosítás kapcsán a következőt szeretném elmondani, hogy a módosító változatlanul nem ad választ mindazokra a kérdésekre, amelyek korábban az általános vitában is megfogalmazódtak, illetve a szakemberek sajtóban, különböző fórumokon kritikájukat fogalmazták meg.
Valójában az állam szűkíti a feladatvállalását, nem fedi le a felnőttképzés egészét, és valójában a megmaradt területeken nagyfokú centralizációt hajt végre, államosítás kapcsán a forrásokat szűkíti, és gyakorlatilag el lehet mondani, hogy a 2001-es felnőttképzési törvényt, amelyet az első Orbán-kormány alatt fogadtak el, teljesen kiüríti.
Tele van az előterjesztés és most a zárószavazás előtti szöveg is ellentmondásokkal. Valójában keretjellegű a törvény, nem lehet tudni, hogy mi történik a különböző rendeletekben, ráadásul az alapvető probléma, hogy a peremfeltételek nincsenek konkrétan megfogalmazva. A fogalmak valójában tisztázatlanok, egymásnak ellentmondóak. Szeretném elmondani önöknek, hogy a felnőttképzési tevékenység tartalma, a felnőttképzés fogalma tisztázatlan. Nem lehet érteni, hogy mit értenek a felnőttképzési kiegészítő tevékenység alatt, de ott is egymásnak ellentmondanak, hogy megfogalmazzák az elvet, amivel mondjuk, egyet lehet érteni, de a gyakorlatban már más történik.
Miről szól az elv? Szükség van a szakmai és nyelvi támogatott képzések szervezettségének növelésére, tartalmuk minőségének és megvalósításuk ellenőrzésének erősítésére. Ez így rendben van. Ezzel szemben önök mit tesznek? Valójában a törvény hatálya alól kiveszik az egészségügyi szakképzést, a kultúráért felelős miniszter által akkreditált tanfolyami jellegű képzéseket, a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény alapján bonyolított képzéseket, a hatósági képzéseket. Ezt a fogyasztóvédelmi törvény hatálya alatt tartják - érthetetlen -, ráadásul a piac szereplőivel szemben rendkívül keményen lépnek fel, körülbelül úgy, mintha a futballmérkőzésen az első szabálytalanságkor kiállítják a játékost, rögtön tizenegyest adnak, sárga lapot nem, a piaci szereplőkkel szemben pedig gyakorlatilag rendkívül keményen lépnek föl. Az állammal szemben pedig nagyvonalúak, leszabályozatlanul hagyják ezeket a kérdéseket, gyakorlatilag átláthatatlan az állami rendszer. Mondhatnám azt is, hogy mindenkinek maga felé hajlik a keze. Úgy gondolom, korrupció gyanúját vetik föl ezzel a kérdéssel, önök ezen a kérdésen, úgy gondolom, nem gondolkodtak el.
Zárógondolatként csupán egy gyöngyszem az indoklásból, gondolom, ez egy tesztkérdés volt, hogy a 10. oldalig eljut-e valaki az előterjesztés indoklása kapcsán. Ajánlom önöknek, hogy lapozzanak bele: 3123. július 1-jén szeretnék bevezetni ezt az előterjesztést. Hát, hosszú életet kívánok mindenkinek!
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem