OSZTOLYKÁN ÁGNES

Teljes szövegű keresés

OSZTOLYKÁN ÁGNES
OSZTOLYKÁN ÁGNES (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt gondolom, hogy az, amit a felnőttképzési törvénnyel önök műveltek az elmúlt időszakban, nagyban mutatja azt, hogy mennyire áll önöknek érdekükben és mennyire van az önök gondolatában jelen az élethosszig tartó tanulás lehetősége és a milyensége. Ezt a törvényt már hetekkel ezelőtt beküldték, és folytattunk is vitát róla az oktatási bizottságban, ahol voltak komoly kifogásaink a felnőttképzési törvénnyel kapcsolatosan.
Majd parkolópályára helyezték ezt a törvényt, és most, a zárószavazás előtt egy 11 oldalas módosító javaslatot nyújtottak be pénteken délután. Ebből is látszik, hogy önök mennyire gondolják komolyan azt a szakmaiságot, amit elvárnak az egyes parlamenti bizottságoktól, és mennyire tartják fontosnak ezt az ügyet, hogy így tárgyalunk róla este fél 8-kor úgy, hogy az embernek, ha mondjuk, a hétvégén elfoglaltsága volt, akkor ma délelőtt volt ideje 9 és 11 óra között átnézni egy 11 oldalas módosító javaslatot, ami maximálisan technikainak tűnik, de nagyon jól tudjuk, hogy önök az iparkamara további szerepét kívánják erősíteni.
Köszönöm szépen. (Taps a függetlenek padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem