ELNÖK (dr. Ujhelyi István)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Ujhelyi István)
ELNÖK (dr. Ujhelyi István): Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy támogassák a jegyző asszony által ismertetett elnöki javaslatot. Számítok a Jobbik-frakció közreműködésére. Jegyző asszony, az önök sorstársa és képviselőtársa éppen elmondta. (Dr. Apáti István felemelt kézzel szavaz.) Egy szavazatom már van. (A Jobbik-frakció többi képviselője is kézfelemeléssel szavaz.) Kettő, három, négy, öt, hat. Megvan a többség, köszönöm szépen. Már csak én nem kaptam meg a szocik támogatását. (Derültség.)
Megnyitom tehát az ajánlás 2. és 3. pontjaira az első szakaszt 6 perces időkeretben, ahogy az szokott lenni máskor is. Először, másodszor, harmadszor? (Senki sem jelentkezik.) Köszönöm szépen. Lezárom a vita ezen szakaszát.
Megnyitom a második szakaszt az ajánlás 4-38. pontjaira, valamint az ajánlás 1. pontjára. Hatperces időkeretet tudok felajánlani. (Senki sem jelentkezik.) Nincs jelentkező. Lezárom a vita ezen szakaszát és a vita egészét is.
Mikrofonját fölhelyezve Illés Zoltán államtitkár úrnak zárszóra lehetősége van, illetve a vitában elhangzottakra válaszolhat (Dr. Illés Zoltán jelzi, hogy nem kíván szólni.) - amit nem most kíván megtenni.
Így aztán nem maradt más dolgom, mint hogy jelezzem, hogy várhatóan következő ülésünkön döntünk a benyújtott javaslatunkról. Köszönjük államtitkár úrnak is, hogy itt volt a tartalmas vitán.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem