DR. SCHIFFER ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Zárószavazás előtti módosító javaslatot többnyire koherenciazavar elhárítására szokott benyújtani a kormány, illetve ez az intézmény alapvetően erre szolgál. Ez a törvényjavaslat, ha megnézzük a címét, elvileg a kormány és a vidékfejlesztési miniszter munkáját támogató kormányzati testületekkel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szól. Ehhez képest megjegyzem - tudom, hogy ez már nem újdonság -, a benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslatnak a törvény tárgyához túl sok köze nincsen. Ámde be lehetett volna nyújtani egy olyan módosító javaslatot a kormánynak, ami talán az alaptörvénnyel kicsit jobb barátságba hozza ezt a törvényjavaslatot.
Miről van szó? Arról, hogy az alaptörvény annak idején rendelkezett Magyarország GMO-mentességéről, és 20 éves alkotmányos alapelv az, hogy a környezet-, illetve a természetvédelem már egyszer elért szintjéből visszavenni nem lehet. Ehhez képest ez a törvényjavaslat a Géntechnológiai Bizottság mint kormány melletti testület szabályozását leviszi kormányhatározati szintre, majd pedig megengedi azt, hogy a géntechnológiai hatóság a Géntechnológiai Bizottság véleménye ellenére is elutasíthat, illetve megadhat engedélyeket.
Ezek szerint az fog dönteni, hogy tulajdonképpen a hatóság szabad akarata dönt arról, hogy engedélyt kaphatnak-e a vetőmagmulti, élelmiszer-terrorista világcégek különböző kísérletekre. Tehát itt egy olyan törvényjavaslatról van szó, amely komoly ellentétben áll a legalapvetőbb alkotmányos környezetvédelmi elvekkel, és olyan törvényjavaslatról van szó, amely veszélyezteti Magyarország GMO-mentességét.
Köszönöm. (Taps a függetlenek padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem