ELNÖK (Jakab István)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Jakab István)
ELNÖK (Jakab István): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a körözési nyilvántartási rendszerről és a személyek, dolgok felkutatásáról és azonosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala és lehetőség szerint a zárószavazás. Az előterjesztést T/11106. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/11106/4. számon kapták kézhez. Az előterjesztői zárszó már elhangzott, most a határozathozatalok következnek.
Az ajánlás egyetlen pontja sem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, az előterjesztő ezeket nem támogatja, de az MSZP és a Jobbik kérésére a javaslatokról döntenünk kell.
Az 1. pontban Staudt Gábor a 34. §-ban a polgári törvénykönyv 23. §-ának, valamint 24. § (1) bekezdésének elhagyását kezdeményezi, amely a holtnak nyilvánítás szabályait változtatja meg. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 276 igen szavazattal, 43 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elfogadta.
A 2., 3., 4. és 5. egymással összefüggő pontokban Harangozó Tamás és mások a törvényjavaslat egyes szakaszainak módosításával a védett állományra vonatkozó megbízhatósági vizsgálattal kapcsolatos szabályok elhagyását javasolják. A javaslatsor elfogadásához minősített többség szükséges. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 46 igen szavazattal, 244 nem ellenében, 34 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Az elfogadott módosító javaslatra figyelemmel zárószavazásra következő ülésünkön kerül sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem