NOVÁK ELŐD

Teljes szövegű keresés

NOVÁK ELŐD
NOVÁK ELŐD (Jobbik): …a bírságolás gyakorlata, hogy ezért miért kell megbírságolni. Mert lehet, hogy meg fognak bírságolni ezzel kapcsolatban is, és itt fejteném ki - olyan ez az eset tulajdonképpen, mint állatorvosi ló -, hogy mennyire jogtalan és mennyire önkényes. És miért kell védőbeszéd? Igen, pontosan arról beszéltem, és az indoklásomat egyébként, bizonyára nincs ön előtt, de ezzel kezdem: a védőbeszéd mondása lehetőségének hiányában és a jogorvoslati lehetőség nélküli bírságolás alaptörvény-ellenes. Tehát pontosan a védőbeszédet azért tartom fontosnak, mert például az MTI-nél is hiába tettem panaszt, nem hozták le, és szerte a médiában nem jelent meg az én álláspontom. Itt, az Országgyűlésben pláne nem jelenhet meg ilyen esetben az álláspontom, pedig nem mindegy, hogy valakit csak úgymond lecigányozunk, vagy pedig tényszerűen egy úgymond romaipari megmondóember volt, egy megélhetési cigány felzárkóztató az alkalmazottja, aki mellesleg tényleg tolvaj is. Tehát azt gondolom, hogy a tolvaj cigánybűnöző kifejezés egy tényállítás, ami egyrészt bele kell hogy férjen a vélemény nyilvánítás szabadságába, a Legfelsőbb Bíróság ezt egyébként ki is mondta (Dr. Józsa István: A fasisztáknál!), amikor törvénytelenül letiltották a fizetett hirdetésünket, végül a Legfelsőbb Bíróságig kellett elmennünk, miután minden plénum, az Országos Választási Bizottság is igazat adott nekünk. Végül a kampány utolsó napjában méltóztattak, köszönjük szépen, sokra mentünk vele, mondhatom gúnyosan, akkor lehetett már csak sugározni. Tehát végig kellett járjuk.
Elnök úr, arra kérem, hogy ön is változtasson ezen a gyakorlatán, és nem ön… (Az elnök kikapcsolja a mikrofont.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem