DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS
DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azért tisztázzunk néhány kérdést ezzel az előterjesztéssel kapcsolatban, leginkább kezdjük azzal, hogy az alkotmányügyi bizottságon mi hangzott el, illetve milyen szavazati eredmények születtek.
2013. május 27-ei ülésén tárgyalta meg az előterjesztést a bizottság, és akkor 7 igen szavazat mellett 16 tartózkodás született, pontosan azért, mert azt mondtuk, hogy ezt a kérdést, ahogy egyébként a képviselő úr is elmondta, egyértelműen szabályozni kell. Ez volt a véleménye a bizottság minden kormánypárti tagjának, de azt gondoltuk, hogy az az előterjesztés, ami akkor a bizottság, most pedig a plenáris ülés asztalán fekszik, alkalmatlan arra, hogy ezt ebben a formában tárgysorozatba vegyük és elfogadjuk.
És hogy miért alkalmatlan, ezt is fontos rögzíteni. Azért, mert a kérdés, amit szabályozni szeretne, azt teljesen egyértelműen szabályozni kell, de nem tesz megfelelő különbségtételt a kiszolgáltatott és a rendszer valódi irányítói, a valódi döntéshozók között. Ezért más szabályozásra van szükség, abban viszont egyetértünk, hogy szabályozásra szükség van.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem