ERTSEY KATALIN

Teljes szövegű keresés

ERTSEY KATALIN
ERTSEY KATALIN (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Az LMP képviselőcsoportja nevében elmondhatom, hogy nem múló csodálattal adózom Schiffer András azon türelmének és jogászi kitartásának, amivel időről időre akkurátusan visszakeresi a dátumokat, megnézi a szöveget, a kifogásaikat komolyan véve újra és újra alkotmányjogászi pontossággal újabb és újabb javaslatokat tesz le az önök asztalára. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból.) Hiszen ő még komolyan veszi azt, hogy valaki is ebben a Házban akar valamit ebben az ügyben tenni, és ő még komolyan elhiszi azt, hogy önök ezekkel a kifogásokkal, amikkel Cser-Palkovics András élt, miszerint ez nem elég jó szöveg. (Sic!)
Tisztelt Cser-Palkovics Képviselőtársam! Ez itt egy tárgysorozatról szóló vita. Tudja, a tartalmi észrevételeket majd a vitában kell megtenni, azok után, hogy kinyilvánították, hogy önöknek fontos az, hogy rendezzék ezt az ügyet, és 23 év után ne lehessen revolverezni azzal, hogy itt ülnek a körünkben azok, akikről ez a javaslat szól. És vérlázító cinizmus az, hogy önök ilyenfajta kifogásokkal újra és újra lesöprik! És tényleg azt gondolom, hogy az utolsó ember, aki még azt gondolja, hogy ebben a Házban bárkinek is fontos, az Schiffer András, és meggyőződésem, hogy önök ezúttal is cinikusan le fogják szavazni, és ugyanúgy nem fog semmi történni, mert önöknek nem érdeke, hogy feltáruljon a múlt, ugyanúgy, ahogy nem érdeke az, hogy az egész múltunkkal szembenézzünk ebben az országban, mint ahogy a régió összes országában ezt megtették.
Ugyanis addig, ameddig ezt nem tesszük meg, addig önök fenntarthatják azt a kétpólusú acsarkodást, ami arra épül, hogy önök ügynöközik a szocialistákat, és ők visszaügynöközik önöket. Amikor végre egy ilyen javaslat alapján képesek felülbírálni az eddigi cinikus álláspontjukat, és azt mondani, hogy oké, beszéljük meg, vegyük tárgysorozatba, és utána módosítókkal javítanak a szövegen (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), na, akkor fogom elhinni, hogy akarnak tenni valamit ez ügyben… (Az elnök kikapcsolja a képviselő mikrofonját. - Taps a függetlenek soraiban. - Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem