MIRKÓCZKI ÁDÁM

Teljes szövegű keresés

MIRKÓCZKI ÁDÁM
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Igyekszem röviden összefoglalni a javaslatunk lényegét. Az országgyűlési törvényről szóló, előttünk fekvő javaslatot módosítanánk, illetve kiegészítenénk; ez a helyesebb kifejezés. Egészen konkrétan arról van szó, hogy az Országgyűlésről szóló törvény 9. §-a - ez szabályozza a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségünket - kiegészülne az állampolgársági nyilatkozattételi kötelezettségünkkel. Az eljárási szabályok ugyanazok lennének, mint amelyek a vagyonnyilatkozatainkkal kapcsolatosak, és a hatáskör egyértelműen a mentelmi és összeférhetetlenségi bizottsághoz tartozna.
A tárgysorozatba-vétel mellett több érv szól, én csak a lényeget szeretném kiemelni. Az állampolgárság egyfajta lojalitást és identitást jelent. Nem gondolom, hogy bárki megkérdőjelezi annak fontosságát, hogy a választópolgárok, a magyar állampolgárok előtt érdektelen-e vagy érdekes lehet-e adott esetben egy-egy választott vagy választható képviselő vagy képviselőjelölt. Itt hívnám fel a figyelmet két korábbi adatvédelmi biztosi állásfoglalásra is. A közelmúltban az emberi jogi bizottság ülésén Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos még ezt azzal is kiegészítette, hogy nemcsak a képviselők állampolgárságai lennének közérdekű adatok, hanem már a jelölteké is. Mi ezt abszolút támogatni tudjuk.
Szeretném hangsúlyozni, hogy Európa- és világszerte számtalan szabályozás létezik. Vannak olyan szabályozások és olyan gyakorlatok, amelyek kifejezetten tiltják, hogy kettős vagy többes állampolgárok országgyűlési képviselők legyenek, vannak olyan bevett gyakorlatok, amelyek csak arra vonatkoznak, hogy ezek az adatok legyenek nyilvánosak. A Jobbik ez utóbbit javasolja a jelen esetben. Szeretném hangsúlyozni, sem szankcióval, sem semmilyen más következményekkel nem jár, hacsak majd egy adott választás során az állampolgárok úgy ítélik, hogy nem adnak megfelelő bizalmat egy-egy képviselőjelöltre vagy országgyűlési képviselőre.
A tárgysorozatba-vételi döntéskor, illetve az alkotmányügyi bizottság vonatkozó ülésén meglepő módon egyetlenegy ellenérvet sem hallottam. Ott voltam mint előterjesztő, összefoglaltam röviden, egyszerűen, érthetően, hogy miről szól ez a javaslat. Sem az MSZP, sem a Fidesz-KDNP képviselőitől nem hallottam sem pozitív, sem negatív, sőt egyáltalán semmiféle hozzászólást, tehát minden érv és indok nélkül egyszerűen csak nemmel szavaztak a tisztelt képviselőtársaim. Ha bárkinek ezzel bármiféle aggálya van, vagy úgy érzi, hogy őt ez személyében vagy valaki mást személyében sértene, szeretném párhuzamként állítani, hogy a vagyonnyilatkozataink sokkal, de sokkal több és adott esetben intimebb adatot tartalmaznak, mint az állampolgárság vagy állampolgárságok.
(20.10)
Ha az önéletrajzaink, az iskolai végzettségeink, a vagyonnyilatkozataink kötelezően nyilvános adatok, akkor vajon az állampolgárságaink, ha vannak, miért ne lehetnének azok? Úgy gondolom, hogy Magyarországon minden állampolgárnak és minden választópolgárnak joga van tudni ebben a tekintetben is, hogy kire adja vagy kire adhatja le a voksát.
Úgyhogy én azt szeretném kérni, tekintettel arra, hogy ez még nem zárószavazás, vagy nem a tényleges döntést hozzuk meg, a tárgysorozatba-vételt támogassák, és mindenki kifejtheti önállóan vagy frakcióként, hogy mi nem tetszik vele, lehet majd módosítani, lehet érvelni ellene és mellette, de úgy gondolom, hogy ez van olyan fajsúlyú kérdés, hogy érdemes róla idestova 22-23 esztendő után beszélni itt az Országgyűlésben is.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem