NOVÁK ELŐD

Teljes szövegű keresés

NOVÁK ELŐD
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Önök és (Az MSZP sorai felé:) önök is mindannyian, akik már kormányon voltak, nem csak az ügynöklisták kérdésével adósak természetesen, a kommunista luxusnyugdíjak megszüntetésével, a kommunista vezetők közéletből való kitiltásával, a kommunista szovjet megszállók emlékművének Szabadság térről való eltávolításával, és sorolhatnám még hosszan a sort.
De ha az ügynöklistáknál maradunk, elképesztő az az időről időre bedobott lebeszélés, időhúzás, amit hallhattunk a kormánypártok soraiból, miközben elvileg látszólag persze nagyon egyetértenek az alapvetésével. Legutóbb tavaly olvashattuk azt a kormánypárti ígéretet, miszerint június végéig - mondták ezt tavaly tavasszal -, tehát már tavaly június végéig létre kell jönnie, kellett volna, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának - hirdette tehát a Heti Válasz cikkének címe még tavaly márciusban. Sőt a Fidesz honlapján is olvashattuk ezt MTI-hírben. De még ebből az időhúzást célzó ígéretükből, bizottságukból sem lett semmi. Tehát az időhúzást célzó Nemzeti Emlékezet Bizottságából sem lett semmi, hiába próbálták áttolni a felelősséget önmagukról, vagy leginkább a kormány próbálja áttolni, hiszen az ügynöklisták feltárása tulajdonképpen egy kormánydöntéssel is megoldható volna, hogy a 2060-ig titkosított 19 mágnesszalagot legalább a történészek számára kutathatóvá tegyék.
De ehhez képest mit látunk? Kövér László az SZDSZ–MDF-paktum aláíróját nevezte ki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgató-helyettesévé. Emiatt is csak a Jobbik tiltakozott, mindenki más megszavazta Kónyánét az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságában. És pillanatnyi politikai érdekeik alapján használják fel, ahogy most, ma például Rytkó Emíliáról hozták ki az ügynökmúltját. Érdekes módon, akkor, amikor az előző Fidesz-kormány alatt kinevezték őt a Belügyminisztériumba magas tisztségbe, akkor ez még nem volt probléma.
Tisztelt Országgyűlés! A kormányban is érdemes volna körülnézni, és nyilvánvalóan ott kellene elsőként sepregetni. Talán ezért sem lehet még csak napirendre sem tűzni, még csak tárgysorozatba sem venni, hiszen amíg például Martonyi János Marosvásárhelyi fedőnéven III/II-es informátorként... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét. - Az elnök kikapcsolja a képviselő mikrofonját.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem