DR. GAUDI-NAGY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr! Egy diktátumot elfogadni soha nem lehet. Ezt írja, ezt tartalmazza a 2010-ben elfogadott nemzeti összetartozásról szóló törvény, és ebből az is következik mindannyiunk számára, de nemcsak ebből, hanem abból a tényből, hogy a 93 évvel ezelőtt elfogadott, ránk erőltetett diktátum igazságtalan volt, megtagadta az önrendelkezési jogot a magyar közösségtől. Csak és kizárólag a magyar nemzettől tagadta ezt meg, minden más nemzet a magyarság kárára építhette fel új államát, amelyben az elnyomás politikáját alkalmazták.
Tegnap több ezer ember követelte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom felvonulásán Budapesten, szerb, román és szlovák követségek előtt a trianoni békediktátum felülvizsgálatát és az igazságot Magyarországnak. A magyar kormánynak megkerülhetetlen felelőssége van álláspontom szerint abban, hogy védhatalomként lépjen fel, hogy valóban megkerülhetetlen erővel és határozottsággal kérje számon, követelje ki elcsatolt területen élő magyar testvéreink számára a legmagasabb szintű önrendelkezési jogot.
Amíg a régióban élő népek mindezt lényegében már kivívták maguknak - a széthulló államokban, az államok romjain új közösségek, új államok jöttek létre, ahol az önrendelkezési jogot megkapták ezek a népek -, azonban a magyarság számára ez még a mai napig tilalomszó. Elég volt tehát a védekezésből, a kishitűségből, menjünk át végre offenzívába, és lépjen fel a magyar állam annak érdekében, hogy a megfogalmazott autonómiatörekvések, önrendelkezési törekvések - legyen az a székely autonómia törekvés, legyen az Délvidéken, Felvidéken vagy Kárpátalján - végre kikényszeríthető erővel a valóság részévé váljanak a magyar közösség számára, és így biztosítsa a túlélését, egyben maradását nemzetünknek.
Ebben várom válaszát és határozott fellépését a magyar kormánynak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem