DR. HILLER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Igen tisztelt Államtitkár Asszony! Remek találmány ez a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, csupa öröm és siker kíséri a tevékenységét. Már önmagában az is figyelemre méltó, hogy a legnagyobb állami munkaadó. A Klebelsberg Központnak van az egész országban a legtöbb alkalmazottja, több mint a MÁV-nak, és a Magyar Honvédség meg sem közelíti.
Ugyanakkor sorban érkeznek a híradások és értesítések, hogy a központ néhány hónappal ezelőtti létrehozatala óta is csak egyre nő, és csak nő. Nemcsak maga a központ alkalmaz egyre több embert, hanem a helyi tankerületek is sorban jelentik be, hogy nagyobb helyet akarnak, több irodát, mert nem férnek el. Idézek: “A tankerületnek használatra adott központi iroda az időközben bekövetkezett státusemelés miatt szűknek bizonyul.” Ez az idézet csak egy azon sok közül, amelyek bizonyítják, hogy az egész Klebelsberg Intézményfenntartó Központ rendszere úgy működik és úgy viselkedik, mint a kisgömböc, egyre csak hízik, egyre csak nagyobb lesz. Közben szomorúan komoly az a kép, amely az egész szisztémát jelenti.
Tisztelt Államtitkár Asszony! Mióta önálló magyar tanügyigazgatás létezik, ennyire központosított rendszer sohasem működött az oktatásban; félreértések elkerülése végett Klebelsberg időszakában sem, meg előtte sem, meg utána sem. A rendszer fél év alatt egyértelműen és világosan megmutatta saját jellemvonásait. A tankerületek és a tankerületek vezetői önállóan nem mernek és nem is akarnak dönteni. Minden jelentősebb megkeresésre azt mondják, hogy megkérdezik a nagybetűs “Központot”, és majd annak útmutatása szerint cselekszenek. Ennek eredményeként töménytelen mennyiségű, egyébként helyben megoldható kérdés és probléma halmozódik fel magában a Klebelsberg Központban. Ott azonban mindenki a főigazgató döntésére vár, az azonban mégiscsak képtelenség, hogy Zalától Szatmárig egy mégoly ismerten kitűnő képességekkel rendelkező vezető is átlássa az egyes tankerületek, sőt iskolaközösségek problémáit.
A szakmai körökben ismert, államtitkár asszony, hogy a Klebelsberg Központ vezetője az oktatási államtitkárságot megkerülve, önt is megkerülve fordult az emberi erőforrások miniszteréhez, mert szűknek érezte a mozgásterét, még több jogosítványt és még több jogot kívánt magának, opponálta az intézmény szervezeti és működési szabályzatát és más, a Klebelsberg Központ működésére vonatkozó rendelkezéseket.
Azt szeretném kérdezni a tisztelt államtitkár asszonytól, igaz-e ez, amit most mondtam. Igaz-e, hogy még több jogosítványt és még több hatáskört akar a központ, és érzékeli-e (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a tisztelt államtitkár asszony, hogy az intézmény tevékenysége révén a problémák egyre csak halmozódnak.
Köszönöm szépen, elnök úrnak is. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem