DR. HILLER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Nem, nem fogadom el, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Bár nagyon sok mindent mondott, ami megerősítette az interpellációmban elhangzottakat, tehát nem cáfolta, hanem megerősítette, de azért nem tudom elfogadni, mert nem úgy van, ahogy mondja, nem átszervezés ez - és ezt ön pontosan tudja -, hanem egy soha nem látott központosítás. Nem úgy van, ahogy mondja, államtitkár asszony, mert összességében nem kevesebben, még csak nem is ugyanannyian dolgoznak a tanügyigazgatásban, hanem többen és egyre többen.
Végezetül, tisztelt államtitkár asszony, egy mély gödröt nem lehet zökkenőnek nevezni. Lehet, hogy az első pillanatban zökken, aztán utána beleesik. De a végeredmény a lényeg, és nem az, hogy az első pillanatban volt bukkanó. A Klebelsberg intézet tevékenységében nem az első zökkenők a problémák, hanem maga a Klebelsberg intézet léte a probléma. Ezért rossz a rendszer úgy, ahogy van. Ezért nem fogadom el (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a választ, elnök úr.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem