DR. IPKOVICH GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. IPKOVICH GYÖRGY
DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Több hete már, hogy a trafikmutyi néven elhíresült akcióval önök ki tetszettek fosztani a kiskereskedők egy részét, annak az ideológiának a jegyében, amit a miniszterelnök úr is említett, hogy miért baj az, ha az önök politikai támogatóit előnyben részesítik. Gondolom, önök közül senki nem mondta meg neki azt, hogy azért baj ez, mert egy kormánynak nem ez a dolga, a kormánynak az a dolga, hogy fejlessze az országot és nem az, hogy a kereskedőket vegzálja és elvegye a tulajdonukat.
Számos hibát vétettek ezzel az eljárással, és elég kapkodó jeleket tetszenek felmutatni. Amire én most konkrétan rákérdeznék, az az a vigaszági akciójuk, aminek a beadási határideje, az egykori trafikosok részére kiírt pótpályázat beadási határideje közel két hete járt le.
(15.20)
Kérdezném tisztelettel az államtitkár úrtól, hogy hány pályázat jött be erre a vigaszági futamra. Mi lett ennek a pályázatnak az eredménye? Mikor várható eredményhirdetés, és ugyanúgy titkosítani tetszettek-e az egész eljárást, mint az alapeljárást? Hisz a képviselőtársammal írásban feltett kérésünkre, amely szerint szeretnénk a Vas megyei pályázatokat megtekinteni, a mai napig nem kaptunk választ, és várhatóan az a válasz érkezik majd, hogy semmi közünk hozzá. Ezzel az új pályázattal kapcsolatban kérdezném tisztelettel, hogy ezt is titkosítani tetszettek, vagy csak simán szégyellik ezt az egész eljárást.
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem