DR. NEMÉNY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. NEMÉNY ANDRÁS
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! (Folyamatos zaj, mozgás. - Az elnök csenget.) Valahogy úgy van ez önöknél a Fejlesztési Minisztériumban, hogy amikor nem éppen a Közgéppel akarnak megnyeretni valamilyen beruházást, hanem mert talán pont ennek a forrásoldalát akarják megteremteni és megszorításokon törik a fejüket, mindig a nyugdíjasokat és a diákokat találják meg. Az a derék jó miniszter asszony meg úgyis majd mindent aláír, amit elé tesznek.
Így lehetett ez valahogy a vasúti pótjegyek kitalálásánál is, amellyel még a Horn Gyula által bevezetett, eddig sérthetetlen nyugdíjas ingyenes utazást is megszüntették. Ráadásul mindezt úgy, hogy cserébe semmi többletszolgáltatást nem nyújtanak, mert egy normális országban pótjegyet akkor kérnek, ha az alaphoz képest valami többletet is adnak. Amit önök csinálnak, az szimpla jegyáremelés. Nincs ez másképpen a diákok esetében sem, akik május 15-től nemcsak hogy pótjegy fizetésére kötelezettek, hanem még azt a szocialista kormány idején bevezetett lehetőségüket is jelentősen szűkítették… (Folyamatos zaj.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem