DR. VÖLNER PÁL

Teljes szövegű keresés

DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az ELI három európai kutatóintézet egymással párhuzamosan működő beruházása. A prágai és a Bukarest közeli kutatóintézet mellett Szegeden épül az Attoszekundumos Fényimpulzus Forrás nevet viselő kutatóhelyen az a nagy ismétlési frekvenciával rendelkező, ultrarövid impulzusokat biztosító intézet, amely a világ legnagyobb csúcsintenzitású impulzusait előállító intézményei közül is kiemelkedik majd.
Ahogyan azt ön is említette, a Szegeden épülő lézerkutató központ rendkívüli lehetőséget jelent Magyarország számára mind tudományos, mind gazdasági szempontból. A projekt megvalósulásával a kapcsolódó tudományok és azok alkalmazási területei is versenyképesebbé válnak, új vállalkozások, ezzel együtt új munkahelyek jönnek létre. A berendezés várhatóan nemcsak az ultragyors fizikai alapfolyamatok, hanem a biológiai, orvosi s az anyagtudományok terén is kiemelkedő kutatási eredmények elérését segíti elő hazánk számára. A kutatásokhoz három nagyobb és két kisebb lézerberendezés beszerzése szükséges, amelyek önmagukban is kivételes technológiát képviselnek, ezek egy intézetben való együttes jelenléte azonban teljesen egyedülálló kutatások elvégzését is lehetővé teszi majd.
A kiemelt jelentőségű projekt megvalósítása az áprilisi kormánydöntés értelmében, az Európai Bizottság jóváhagyását megelőzően, a támogatási szerződés megkötése után megkezdhető. A projekt 2012 végén megkapta az építési, valamint útépítési engedélyeket, így idén ősszel elkezdődhet az alapozás, s a tervek szerint 2015 végére elkészül a nagyberuházás első fázisa, amely a kutatóközpont építését és lézertechnológiai beépítésének egy részét foglalja magában.
Köszönöm. (Dr. Józsa István tapsolva: Ez fontos!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem