DR. STAUDT GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DR. STAUDT GÁBOR
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy nagyon röviden felhívjam a figyelmet az 1. pont kapcsán egy olyan ellentmondásra vagy nem jó irányba tett szabályozási intézkedésre, amit jobb lett volna ebből a törvényből kiküszöbölni.
Azt el kell mondani, hogy szakmailag egy jól előkészített és alapos törvénnyel állunk szemben. Azonban az 1. módosító javaslatnál egyrészről azt nem mondhatom, hogy házszabályellenes lenne a módosító javaslat, lévén a Házszabály megváltoztatott rendelkezései alapján lehetőség van arra, hogy az előterjesztő akár már megnyitott törvények esetében olyan módosításokat benyújtson, ami nem koherenciazavar kiküszöbölésére vonatkozik. Bár az Eximbank bankgaranciával, hitel- és pénzkölcsönnel kapcsolatos módosításáról a bizottsági ülésen a minisztérium jelen lévő képviselője elismerte, hogy tudtak korábban is arról, hogy ez egy ellentmondás, ami kiküszöbölhető, vagy régóta ki kellett volna küszöbölni. Tehát ezt elegánsabb lett volna már az eredeti csomagban behozni.
Ami viszont érdemi és a figyelmüket fel szeretném hívni, az az, hogy a biztosítási törvény kapcsán és az információs jogokról és az adatvédelemről, akár a jövő héten a zárószavazásnál Áder köztársasági elnök úr által visszaküldött törvénymódosítás kapcsán is el lehet mondani, hogy az a lehetőség, hogy az egyik biztosító a másik biztosítótól kikérheti az ügyfél adatait, ráadásul olyan módon, ami különleges személyes adatokra, akár az egészségügyi állapotra kiterjedő módon is megtörténhet, ezt nem érezzük arányban állónak azzal a felvetett előnnyel, hogy ezáltal majd a biztosítási csalások kiszűrésre kerülhetnek.
(18.20)
Úgy gondoljuk, hogy semmi nem garantálja azt, hogy a biztosítótársaságok nem fognak készletezni, vagy készletező adatgyűjtésbe nem kezdenek, és a jövőben nem fogják szűrni az ügyfeleket az így begyűjtött adatok alapján. Bár a törvényjavaslatban megemlítésre kerül, hogy ezt ki kell küszöbölni, és célhoz kötött a biztosítóknak ez az egymás ügyfeleiről való adatkérő tevékenysége, de mivel sajnos a pénzügyi szektort eddig sem sikerült kellő módon ellenőrizni, és ezek az ellenőrzések pont az ügyfelek szemszögéből, a mikroszemszögből maradtak el, ezért úgy gondoljuk, hogy ha megadjuk ezt a lehetőséget, merthogy egyik biztosító a másiktól kötelezően kikérhet szinte bármilyen adatot annak az ügyfelére vonatkozóan, akkor kinyitjuk Pandora szelencéjét, amelyet már később nehéz lesz bezárni. És ki fogja tudni ellenőrizni, hogy az így begyűjtött adatok egyrészről hová kerülnek, illetőleg ezek milyen módon kerülnek felhasználásra?
Én úgy gondolom, hogy - bár a módosító javaslatainkat nem fogadták el, de - még egyszer át kellene gondolni ezt, mert a biztosítótársaságok oldaláról ebből a szempontból az emberek adatvédelmének az oldalára kell állni. Nincs erőpozícióban a két fél, az ügyfél és a biztosító. A biztosítónak megvan a lehetősége arra, hogy a biztosítási csalásokat kiszűrje, nyilván ez egy fennálló probléma, de a biztosítottaknak csak egy nagyon szűk körére terjed ki. A biztosítók kellő haszonnal és profittal dolgoznak ahhoz, hogy a megfelelő kontrollingrendszereket működtessék e tárgykörben, és kell is, hogy költsenek erre, és ki kell szűrjék vagy ki kell tudni szűrniük a visszaéléseket. De az semmiképpen nem elfogadható, hogy erre hivatkozással, ahogy elmondtam, tömegesen kerülnek majd olyan ügyfelek adatai is egyfajta biztosítóközi rendszerbe és a biztosítók között keringetésre, amelyek esetében nem garantálható az adatvédelmi szempont, a célhoz kötöttség, és az sem garantálható, hogy ezek az adatok egyrészt megfelelő módon lesznek felhasználva, másrészről hogy ezek alapján kimondva vagy kimondatlanul a jövőben az ügyfeleket egyéb biztosítótársaságoknál hátrányos megítélés érje.
Úgyhogy ezeknek az átgondolására kérném a tisztelt Házat, és ezzel együtt mi csak tartózkodni tudunk a szavazásnál. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem