LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is a törvényjavaslat és a zárószavazás előtti módosítók legérzékenyebb részéről, a családon belüli erőszak kérdéséről szólnék, noha nyilván a módosítók között és a törvény szövegében is vannak más vonatkozások, amelyek szintén vitathatók lennének.
Ez a kérdés, ne felejtsük el, több mint százezer magyar állampolgár aláírása és még ennél is szélesebb társadalmi nyomás jóvoltából került elénk. Ezért minden más törvényjavaslatnál is jogosabb a kérdés: megtettünk-e mindent, amit az aláírók akartak? Megtettünk-e mindent, amit az áldozatok, nők, gyerekek, nyugdíjasok, kiszolgáltatott fogyatékosok joggal elvárhatnak tőlünk? Erre a kérdésre sajnos csak felemás választ lehet adni. Mert hosszabb az út, ami előttünk van annál az útszakasznál, amit a törvényjavaslattal kétségkívül most megtettünk.
Ugyanez mondható el a zárószavazás előtti módosítók idevágó részéről. Az előterjesztő adott be egy olyan módosítót a családon belüli erőszak témájában, amiben egyrészt van egy lépés előre, hiszen kibővíti az érintettek körét életszerűen. Azonban emellett van egy meglehetősen értelmetlen táncikálás, mondhatni, helyben járás a nem tudom, hányadik újrakeresztelés ügyében. Elég álszent és naivacska az a magatartás, amely azt gondolja, hogy ha a családon belüli erőszakot annak nevezzük, ami, családon belüli erőszaknak, akkor valami csúnya hírbe keverjük a családokat.
Gyerekkorunkban mindnyájan játszottunk fekete-fehér, igen-nemet, amikor bizonyos szavak kimondásánál zálogot kellett adni. Most ezt játssza az előterjesztő és a kormányoldal velünk. Ezzel az erővel nem szabadna beszélnünk létminimum alatt élő családokról, otthonukat elvesztett hajléktalan családokról, szegény családokról vagy munkanélküli családokról sem, de nem hihetjük azt, hogy ha nem nevezzük a dolgot nevén, akkor az majd eltűnik magától. Ráadásul a módosító indítványban most talált újabb elnevezés, ez a kapcsolati erőszak, ha nem sértem meg az előterjesztőket, minden eddiginél idétlenebb. A “kapcsolat” szó sokkal szélesebb értelmű, mint amit ez a tényállás szerint a családon vagy a hozzátartozókon belüli erőszak jelentene.
Éppen ezért tartózkodni tudunk ennél a módosító indítványnál, de ugyanezt tudjuk csak megtenni a törvényjavaslat zárószavazásánál is.
(19.50)
Egyfelől örülünk neki, remélhetőleg a százezer aláíróval együtt, hogy önálló tényállássá vált ez a kérdés a Btk.-ban, mert ez egy jelképes jelzés is a társadalom felé. Azt az erkölcsi ítéletet foglalja most már paragrafusba, hogy ez a dolog bűn. Másfelől viszont a tartalom még nagyon is hiányos.
Nem tettünk meg mindent, amit az áldozatok és potenciális áldozatok várnak és meg is érdemelnek. Az esetek egy részében még mindig azt várjuk a megalázott és megfélemlített áldozattól, hogy magánindítványt tegyen. Ők várnak tőlünk valamit. Ezt kéne megtennünk, és nem nekünk támasztani elvárásokat velük szemben. De ami még nagyobb hiány: az lett volna a jó, az vitt volna valóban közelebb a megoldáshoz, ha a Btk.-módosítással együtt tárgyaljuk azt az önök által elutasított határozati javaslatot, ami szélesebb medret vájna a problémának; ami nemcsak a büntetőjog ultima ratióját alkalmazná, hanem foglalkozna a megelőzéssel, a szakképzéssel, a monitorozással, az áldozatvédelemmel és -gondozással is.
Lehetne mondani, hogy azért tettünk egy lépést előre, és ez igaz is, ezzel a törvényjavaslattal is talán nő a társadalmi érzékenység a kérdés irányában. Lehetne mondani, hogy az idő tehát nekünk dolgozik. Igen, nekünk dolgozik, csak tudják, képviselőtársaim, piszkosul nagy az órabére. És ez az órabér áldozatokban mérhető, ezért sürgetnénk ezt a folyamatot, amiben az idő mégis csak nekünk dolgozik. Várjuk és igényeljük a mostani tartózkodó szavazatunk mellett a szélesebb feladatkört is magába foglaló határozati javaslat tárgyalását.
Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)
