DR. BUDAI GYULA

Teljes szövegű keresés

DR. BUDAI GYULA
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Gőgös képviselő Úr! Ha valakinek, akkor önnek - mint az előző kormány politikai államtitkárának - az akkori minisztériumból tudnia kéne, hogy nem szép dolog a Hajdú-Bét-károsultak ügyét egy olyan üggyel analógiába hozni, amely tekintetében ön egy levelet kapott.
Képviselő Úr! Én szomorúan tapasztalom, hogy önök ahelyett, hogy 2003-tól kezdődően, amikor a Hajdú-Bét-ügy valójában kibukott, megoldották volna, most erre való hivatkozással egy olyan üggyel próbál analógiát keresni, amiben önnek írtak egy levelet, tisztelt képviselő úr (Gőgös Zoltán többször közbeszól.), miközben ebben az ügyben, amiről ön beszél, abszolút egyetlen alkalommal sem keresték meg a minisztériumot. Önöket lehet, hogy megkeresték ebben az ügyben, bennünket nem kerestek meg. De, képviselő úr, én ugyanazt tudom önnek mondani, mint valamennyi károsultnak, hogy amennyiben a minisztériumhoz fordulnak segítségért (Dr. Józsa István: Piros lett a paradicsom.), mi a hatályos magyarországi és európai uniós jogszabályoknak megfelelően segíteni fogunk nekik, képviselő úr.
De még egyszer el szeretném önnek mondani, hogy a Hajdú-Bét-károsultakra való hivatkozás nem szép dolog öntől, tisztelt képviselő úr (Közbeszólás az MSZP soraiból: Miért nem?), illetőleg mindenkinek, aki most mögöttem hangosan próbálja védeni az igazságát. Akkor kellett volna az igazságát védeni, amikor 2003-tól 2010-ig kormányoztak, és segítettek volna sok-sok károsultnak. Képviselő úr, én nagyon sok ilyen tudnék idehozni a parlamentbe, amikor önök kormányon voltak, és a termelőknek nem segítettek. Kezdhetjük az almatermelőkkel, a meggytermelőkön, a tejtermelőkön, mindenkin keresztül.
Köszönöm szépen, képviselő úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem