DR. RÉTVÁRI BENCE

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az erdélyi magyar egyházak levéltárainak restitúciója kiemelten fontos kérdés nyilván a magyar kormány számára is. Ezen egyházak tulajdonából hatalmas mennyiségű, nagy történelmi és vagyoni értékű levéltári anyagot és európai szinten is kultúrtörténeti jelentőségűnek számító dokumentumokat vettek el, majd államosítottak.
Az egyházi levéltári anyagok visszaszolgáltatására vonatkozó törvénymódosítást 2010-ben Máté András Levente, Kerekes Károly és Márton Árpád RMDSZ-es képviselők kezdeményezték. A módosítás értelmében a romániai egyházak visszaigényelhetik az 1974-ben államosított történelmi értékű dokumentumaikat, a román állam levéltárában a visszaszolgáltató iratokról mikrofilmes másolat marad.
A törvénymódosítást a szenátus 2010-ben elutasította, a képviselőház azonban 2011. november elején elfogadta. Az akkor ellenzékben lévő Szociálliberális Szövetség megtámadta a módosítást az alkotmánybíróságon. A Szociálliberális Szövetség egyébként az egyházi anyakönyvek visszaszolgáltatását ellenezte, arra hivatkozva, hogy a népesség-nyilvántartás állami feladat Romániában. Az alkotmánybíróság 2011. december 7-ei döntésében a törvényt alkotmányellenesnek ítélte, tekintettel arra, hogy a két tervezet összevonásából született, amelynek egyik részét a szenátus nem tárgyalta. Az alkotmánybíróság Romániában így kimondta, hogy a levéltári törvény elfogadásának módja megszegi a kétkamarás parlamentarizmus elvét. Ezt követően a román parlament újratárgyalta a jogszabályt. A szenátus elé egy olyan jogszabály került újratárgyalásra, amely tartalmazta az egyházakra vonatkozó részt is. A kétharmados Szociálliberális Szövetség többsége azonban törölte ezeket a módosításokat, és a képviselőház elé már ebben az új formájában került a törvény. Tudomásunk szerint a román szenátus az újra benyújtott törvényjavaslatot első olvasatban elfogadta, de azt még a képviselőháznak is tárgyalnia kell.
A kérdés szerepel a magyar-román kisebbségi vegyesbizottság ülésének napirendjén, ahol a magyar fél mindent megtesz az erdélyi magyar egyházak érdekeinek érvényesüléséért. A magyar kormányzati delegáció javasolja a levéltári anyagok visszaszolgáltatását a kisebbségi vegyesbizottsági ajánlások közé felvenni. Az előzetes tárgyalások alapján a román fél viszont erre csak úgy hajlandó, ha az nem ró közvetlen kötelezettséget rájuk nézve. A leginkább aktuális esemény, ahol fejlemény várható az ügyben, a héten Bukarestben sorra kerülő kisebbségi vegyesbizottsági titkári találkozó, ahol a magyar képviselő természetesen fel fogja vetni a kérdést, és képviselni fogja a restitúció ügyét.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A képviselő úr utolsó felvetésével kapcsolatban jelzem, hogy a magyar kormánynak nincs hivatalos tudomása arról, hogy többoldalú, illetve a Vatikán és Románia között kétoldalú nemzetközi szerződés létezne, amely segítené ezt a folyamatot.
Kérem a tisztelt képviselő urat, hogy szíveskedjék a választ elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem