KALMÁR FERENC ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

KALMÁR FERENC ANDRÁS
KALMÁR FERENC ANDRÁS (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az erdélyi magyar történelmi egyházak 1700 államosított ingatlant igényeltek vissza a román államtól. Ezek közül eddig 1100 esetében született döntés, mintegy ezer igénylést hagyott jóvá a restitúcióval foglalkozó bizottság, de ez nem azt jelenti, hogy az egyházak birtokba is vehettek minden épületet.
Az RMDSZ három képviselője saját törvényjavaslatot terjesztett elő a bukaresti parlamentnek az egyházi javak és levéltári anyagok visszaszolgáltatását gyorsító rendelkezések beépítésére. Ezek szerint a visszaszolgáltatandó iratokról mikrofilmes másolatot készített volna az állami levéltár, amely a tulajdonában marad. A képviselőház 2013. április 23-án elfogadta a levéltári törvény módosítását is, ám a jogszabály már nem rendelkezik az egyházaktól elkobzott levéltári anyagok visszaszolgáltatásáról.
(14.40)
Így az egyházak a parlamenthez intézett javaslat ellenére sem kaphatják vissza a kommunista diktatúra idején elkobzott levéltári anyagukat, egyes törvényhozók ugyanis nemzetbiztonsági kockázatot és történelemhamisítás lehetőségét látták a visszaszolgáltatásban. Erdélyi egyházi vélemények szerint a kommunista diktatúra idején például a katolikus püspökségek, a káptalanok és a papnevelő intézetek levéltári anyagainak 70-80 százalékát elkobozták. Az erdélyi magyar egyházak képviselői nem tettek le arról, hogy az egyházaknak visszaszerezzék elkobzott levéltári anyagaikat, annak ellenére, hogy már másfél évtizede kérik azok visszaszolgáltatását. Magyarországon például a Veszprém Megyei Levéltár munkatársai jelenleg a raktáraikban található Magyar Ferences Levéltár rendezésén dolgoznak, hogy rendezetten szolgáltathassák vissza jogos tulajdonosának azt az anyagot, melyet nemrég igényeltek vissza.
Tisztelt Államtitkár Úr! Más volt szocialista országokban a visszaszolgáltatási folyamat hogyan zajlott? Az egyházi javak visszaszolgáltatása részben vagy egészben történt-e meg? Van-e nemzetközi kötelezettség, egyezmény ebben a tekintetben, esetleg a katolikus egyház esetében olyan vatikáni egyezmény, mely ezt a folyamatot segítené?
Várom a megtisztelő válaszát. Köszönöm. (Taps a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem