DR. BUDAI GYULA

Teljes szövegű keresés

DR. BUDAI GYULA
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! A mostani hozzászólása tovább erősítette bennem azt a benyomást, amely már kedden kialakult önnel és a frakciójával szemben, hogy önök egyrészt nem igazán szakmai szempontból igyekeztek ehhez a törvényhez közelíteni, másrészt pedig azt is megerősíti bennem, hogy igazán ön nem is olvasta és önök nem is olvasták ennek a törvénynek a szövegét. (Novák Előd: Jaj, de gyenge!)
Én, képviselő úr, tisztában vagyok azzal, hogy ez egy igen nehéz, komoly jogi szöveg, de már a múltkor is ajánlottam önnek, hogy ha ilyen jellegű problémái vannak, akkor a frakciótársához, Gaudi-Nagy Tamáshoz kéne fordulni, aki talán elmagyarázná önnek ennek a jogszabálynak a lehetőségeit. (Novák Előd: Olcsó válasz!)
Képviselő úr, ön óriási tévedésben van. Mi a magyar gazdákkal, a földművesekkel kötöttünk szövetséget, azokkal a földművesekkel, akik élethivatás-szerűen a mezőgazdaságból élnek. A mai hozzászólása, szintén a keddihez hasonlóan kifejezetten politikai célú volt, semmilyen szakmai érvet nem tudott elmondani, mint ahogy kedden sem mondtak el semmi szakmai érvet, és az önök véleménye vagy az ön véleménye az új földforgalmi törvényről csupán az volt, hogy mondjam meg, hogy nekem mi a véleményem, képviselő úr. Tehát azért ennél sokkal nagyobb szakmaiságot vártunk volna a Jobbik-frakciótól.
Képviselő úr, ön vagy az önök frakciója folyamatosan narancsbárókat emleget, a magyar föld védelméről beszél, miközben én egyetlen olyan szakmai javaslattal nem találkoztam az elmúlt egy évben, amely a magyar termőföld védelmével kapcsolatban az önök frakciójától érkezett volna. Képviselő úr, nem akarom önnek azokat az általam korábban elmondott dolgokat megismételni, mert ahogy most átnéztem az ön interpellációját, 30-40 százalékban a múlt héten elhangzottakat vette át, és néhány új dolgot megpróbált beleépíteni, de ez igazán nagyon nem sikerült.
(14.10)
Tehát, képviselő úr, várjuk önöktől a szakmai javaslatokat, és akkor beszéljünk az új földforgalmi törvényről. Miért nem beszéltek arról önök, hogy a termőföld tulajdonjogát sem hazai, sem külföldi jogi személyek nem szerezhetik meg? Megint az Európai Unióról beszélnek, és hogy mi az Európai Unióban nem védjük meg a magyar termőföldet. Képviselő úr, ha ismerné az európai uniós tagállamok erre vonatkozó szabályait, akkor látná, hogy jelentős részben lehetőséget adnak a jogi személyeknek a földszerzésre.
Nem beszélnek a helyi földbizottságok vétójogáról. Ebben a vitában, ami múlt héten itt lezajlott, önök egyetlen alkalommal sem mondták el azt a lehetőséget, hogy a helyi közösségeknek bizonyos értelemben vétójoguk van az adásvételi szerződés esetén. Nem beszélnek a hatósági jóváhagyás intézményéről, hogy a hatóságok szintén meg tudják akadályozni a spekulatív földszerzést, képviselő úr. A kormány egy olyan birtokpolitikát kíván kialakítani, az a döntés, hogy 200 ezer hektár állami föld haszonbérletét meghirdettük, amelynek lényege egy új agrárközéposztály kialakítása, amely a kis- és közepes családi birtokokra épül; egy olyan földbirtokstruktúrát, ahol a korábbi 50-50 arányú földtulajdon és haszonbérlet vonatkozásában 80:20 százalékos arányt szeretnénk a kis- és közepes birtokok tekintetében, képviselő úr.
Képviselő Úr! Nagyon nagy tisztelettel válaszolok önnek minden hétfőn, és azt gondolom, ön meg meghallgatja az én válaszomat, de szeretnék öntől új tényeket, új körülményeket hallani.
Köszönöm szépen, és kérem válaszom elfogadását. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem