VOLNER JÁNOS

Teljes szövegű keresés

VOLNER JÁNOS
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország jobban teljesít - szól a fáma, és folyamatossá vált a kormányzati propaganda működése. De én azt kérem önöktől egy ilyen szakmai jellegű hozzászólás keretén belül, hogy tekintsük meg ezeket az adatokat, nézzük meg a módszertanokat, hogy hogyan is teljesít jobban, ha egyáltalán jobban teljesít Magyarország.
Itt van rögtön a foglalkoztatás kérdése, amiről a kormány azt mondja, hogy javul a foglalkoztatási helyzet Magyarországon. Hozza az államtitkár úr hétről hétre, és mantrázza itt a parlamentben ezeket a számokat, a kormányszóvivő úr is rendszeresen ezzel kapcsolatban nyilatkozatokat tesz. A rossz hírem az, hogy a KSH kétféle módszertannal méri a foglalkoztatottság alakulását, és az első módszertan szerint “foglalkoztatottság és munkanélküliség” címszóval havi tájékoztatókat tesznek közzé. Ezek az úgynevezett, emberek megkérdezésén alapuló statisztikai közlések, azaz megkérdeznek jó néhány embert, hogyan alakult a foglalkoztatottság abban az adott időszakban, majd pedig azokat számítják foglalkoztatottnak, akik egy héten egy órát, tehát egy héten egy órát dolgoztak. E szerint a statisztika szerint, a kormányzat kimutatásai alapján valóban javul a foglalkoztatottság.
Itt van azonban a másik kérdés, hogy az emberek vajon miért érezhetik éppen ellenkezőleg, mint ahogy a kormány kimutatja. Az intézmények megkérdezésén, az intézmények nyilvántartásán alapuló statisztika alapján azonban már nem ilyen rózsás a helyzet, és érdekes módon az intézmények megkérdezésén alapuló statisztikák alapján együtt mozog a foglalkoztatás a gazdasági ciklusokkal, azaz például tavaly, amikor a magyar gazdaság 1,7 százalékos csökkenésben volt, akkor a foglalkoztatottság is csökkent, a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál a foglalkoztatás csökkent. A kormány megpróbálja 92 ezer közmunkás alkalmazásával némileg torzítani a statisztikát, az államtitkár úr ebben rendkívül aktívan részt vesz, de önmagában sajnos ezen a helyzeten nem sikerült változtatni.
Nyilvánvalóan felvetődik a kérdés, hogy mi életszerű. Az, hogy amikor csökken a gazdaság, csökken a hozzáadott érték, egyre kevesebb a munka Magyarországon, akkor kezdenek el vajon a cégek több embert felvenni arra a kevesebb megrendelésre? Nem tűnik ésszerűnek, valljuk meg őszintén, mégis minden héten ezt halljuk itt az államtitkár úrtól.
A másik kérdés: Magyarország jobban teljesít, a magyar gazdaság rózsás kilátásokkal van telve, Magyarország kijött a recesszióból. Ehhez képest itt van a kezemben az Eurostat által közölt statisztika, és kiderül belőle, hogy Magyarország 1,7 százalékos gazdasági visszaesést produkált tavaly, és kiderül az is ebből a statisztikából, hogy mindössze négy olyan európai ország volt a 27 európai uniós tagállamból, amelyik a magyarországinál rosszabb növekedési adatokat produkált. Ezen a téren is tehát, úgy tűnik, a kormány sajnos félrevezeti az ország népét, nem az a helyzet, mint amit itt rendszeresen hallunk a kormányzati potentátok szájából.
Csökkentettük az adókat - hangzik a kormányzati propaganda. Meg is jelenik rendszeresen ez az érv a “Magyarország jobban teljesít” kampányban, de hasonlítsuk csak össze ezt a csökkentett adómennyiséget - hogy tényleg mennyivel csökkent és milyen szintre - a régiós versenytársakkal: Magyarország 37,1 százalékát a GDP-nek beszedi adóként, 37,1 százalékát; Csehországban 34,5 százalék ez az érték, Lengyelországban 32 százalék, Szlovákiában, Romániában, Litvániában, Bulgáriában, Lettországban, más kelet-európai országokban 27-28 százalék. Lényegesen kevesebbet központosít az állam, mint amennyit a magyar állam, miután arra hivatkozik a kormány, hogy versenyképessé tette a magyar adórendszert, és rendkívül alacsonyak lettek nálunk az elvonások.
Aztán itt az államadósság kérdése, ez is nagyon tanulságos téma. A kormány arról beszél, hogy csökkentette az államadósságot. Ha ehhez képest megnézzük a Magyar Nemzeti Bank által - ugye, Matolcsy György, az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere vezeti a Magyar Nemzeti Bankot - kiadott gyorstájékoztatót, azt látjuk belőle, hogy 2010 első negyedévének végén a magyar államadósság 82 százalékon állt, most pedig az Orbán-kormány feltornázta ezt az értéket 82,2 százalékra úgy, hogy egyébként elherdált 3000 milliárd forintnyi magán-nyugdíjpénztári vagyont az államadósság-csökkentés oltárán. Ez a gazdaságpolitika tehát nyilvánvalóan nem működik, az embereket pedig ezzel a hazug kormánypropagandával félrevezetik. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.)
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem