ROGÁN ANTAL

Teljes szövegű keresés

ROGÁN ANTAL
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 2004 óta folyamatosan zajlott egy túlzottdeficit-eljárás Magyarország ellen, gyakorlatilag az Európai Unióba történt belépésünk óta. Köszönhető mindez a szocialisták kormányzásának, akik felelőtlenül megnövelték az államadósságot, és hihetetlenül hatalmas mértékű költségvetési hiányadatokat produkáltak, például 2006-ban, de több, egymást követő esztendőben is.
Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország ellen az Európai Unión belül a leghosszabb ideje zajlott túlzottdeficit-eljárás, köszönhetően a szocialisták kormányzásának. Ez volt Magyarország szégyene. Van egy olyan magyar közmondás, ami arról szól, hogy az erdőbe vezető út mindig annyi ideig tart, amennyi ideig majd a belőle kifelé vezető út is. Tisztelt Képviselőtársaim! Hat éven keresztül vezették befelé a szocialisták a túlzottdeficit-eljárásba, folyamatosan növekvő államadóssággal Magyarországot, és feleannyi időbe telt, amíg a 2010-es választások óta három év alatt az új magyar kormány kivezette belőle Magyarországot. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) Ez Magyarország sikere, tisztelt képviselőtársaim. Ahogy a túlzottdeficit-eljárás leghosszabb ideig tartó, ellenünk lefolytatott eljárása valóban Magyarország szégyene volt, az, hogy feleannyi idő alatt sikerült kijönni belőle, az viszont egyértelműen az ország sikere, Magyarország sikere, mert minden magyar polgárnak és minden magyar vállalkozásnak sok erőfeszítést kellett tenni azért, hogy ezt a sikert közösen el tudjuk érni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azonban nem mindegy, hogy ezt a sikert hogyan értük el. Nem csökkentettünk nyugdíjat, és nem csökkentettünk fizetést, ahogy azt egyébként Bajnai Gordon megtette 2009-ben. Nem emeltünk személyi jövedelemadót, sőt éppen ellenkezőleg, tisztelt képviselőtársaim, csökkentettük azt, és itt szeretném megjegyezni jobbikos képviselőtársaimnak, hogy ne dőljenek be azoknak az európai uniós statisztikáknak, amelyek a nagyvállalatokra kivetett adókat, a kisvállalatokra kivetett adókat meg a magánemberekre kivetett adókat szépen összevonják, és abból számítanak ki egy számot, mert nem mindegy, hogy egy országban kinek kell a legnagyobb adóterhelést fizetnie.
Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy kerültünk ki a túlzottdeficit-eljárásból, hogy nem emeltük a hazai kis- és középvállalkozások terheit. Sőt, csökkentettük azt, mert az 500 millió forint árbevétel alatti, tipikus magyar kis- és középvállalkozások számára a nyereségadót a felére, 19-ről 10 százalékra csökkentettük. Tisztelt Képviselőtársaim! Megvalósítottuk a valódi közteherviselést, így kerültünk ki a túlzottdeficit-eljárás alól. Bankadót vezettünk be, energiacégeket, multinacionális távközlési cégeket adóztattunk, ebből törlesztettük az államadósságot, ezek segítségével faragtuk le a hiányt.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mindeközben volt erőnk a devizahitelesek védelmére is kelni. Ne felejtsük el, ugyanebben az időszakban a magyar parlament és a magyar kormány bevezette az egyoldalú szerződésmódosítás tilalmát, megvédte a devizahiteleseket a bankokkal szemben. Bevezettük a kedvezményes végtörlesztés lehetőségét, az árfolyamrögzített törlesztés, az árfolyamgát segítségével bevezetésre, majd a parlament legutóbbi döntésével folyamatossá tételére is sor került. Működik a Nemzeti Eszközkezelő, amelyik a legnehezebb helyzetbe jutott devizahiteleseknek nyújt segítséget.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyanebben az időszakban kimondtuk, hogy rezsit kell csökkenteni, és a rezsicsökkentést a szolgáltatók profitjából valósítottuk meg.
Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy Magyarország ma ezeken a területeken jobban teljesít. Jobban teljesít, mert ki tudott kerülni a túlzottdeficit-eljárásból, ahová a szocialisták csak bevezették az országot. Magyarország jobban teljesít, mert csökkentette az államadósságot, és Magyarország jobban teljesít, mert az elmúlt években képes volt adót csökkenteni, képes volt a devizahitelesek védelmére kelni, és képes volt arra, hogy rezsit is csökkentsen.
(13.40)
Tisztelt Képviselőtársaim! Jobban teljesít Magyarország, mert közös erővel felszámoltuk a szégyenletes szocialista gazdasági örökséget. De még nem eléggé teljesít, tisztelt képviselőtársaim, mert szeretnénk nagyobb növekedést minden kétséget kizáróan, szeretnénk emelni az emberek bérét, és szeretnénk tovább csökkenteni a rezsit. Ehhez ma az én véleményem szerint leginkább arra van szükség, hogy a szocialisták Gyurcsánnyal és Bajnaival ne újra ugyanott kezdjék, ahol 2010-ben egyszer már a választók akaratából abbahagyták.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem