DR. HORVÁTH JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A múlt héten Búcsúelőadások címmel két előadást tartott Budapesten a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és a Gólyavári Esték keretében a 89 éves John Lukacs, aki a jövőben életkora miatt már nem vállal nagyobb utazást. John Lukacs, a történész, a professzor Amerikából látogatott haza. Mindkét előadásra előre regisztrálni kellett, sokan voltak, vastaps fogadta. Én most itt, tisztelt Ház, méltatnám, ismertetném John Lukacsot, Lukács Jánost. A világ őt John Lukacsnak ismeri, az irodalma, a sok könyve úgy jelent meg. Mégis idézek tőle, mert jobb őt hallani, mint azt, hogy Horváth János méltatja őt.
Örömmel tölt el - mondja -, hogy a történelem iránt érdeklődnek, hiszen mindenki előre él, de csak a múltból tudja, amit tud. Előre élünk, de csak visszafelé tudunk gondolkozni, és ez nemcsak a történelem- vagy a társadalomtudósok, hanem mindannyiunk kötöttsége.
A professzor kiemelt helyet szentelt annak a meggyőződésének, hogy Magyarország a Nyugathoz tartozik, és ennek ma igencsak erős aktuálpolitikai áthallása van. Azt írta: nem foglalkozom napi politikával. A történelem távlatában szól ő, mint mondja, az államalapító Szent István a Nyugatot választotta, ami nagy döntés volt, mert lényege a mai napig fennáll. Ha a magyarok országa, vallása és egyháza a görögkeleti egyházhoz tartozott volna, akkor a magyar szellem lényege ezer éven át hasonlított volna és a mai napig hasonlítana a balkáni - bolgár, román, szerb - lényeghez. Szent István a Nyugatot választotta, de abban igaza van, mondja a szónok, hogy ez a kérdéskör sokkal több, mint egyházi kérdés. Bizánc vagy Róma: a mai napig él egyfajta hasadás a magyar lelkekben, hogy nyugati vagy keleti nép vagyunk-e? Vagy: híd a Nyugat és Kelet között? Könnyű ezeket a jelzőket félreérteni, hibásan alkalmazni. Hiszen Kossuth nem volt kuruc, Széchenyi aztán minden volt, csak labanc nem. De nagy kérdés, talán főleg a XX. században, hogy melyik Nyugathoz tartozunk. És hogyan?
A Nyugat néha felszabadított, de gyakran cserbenhagyott, inspirált, de nem segített bennünket. És mégis kijelenti, hogy nem tartozunk a Kelethez, nem tartoztunk sohasem. Akkor sem, amikor a Rajnán túli országok keveset vagy semmit sem tettek az érdekünkben. Mint Anglia is, amely 1939-ben ezeréves történelme során először kötött szövetséget egy kelet-európai országgal, a lengyelekkel, amikor azok Hitler következő áldozatai voltak. Aztán sem ’39-ben, sem ’45-ben Anglia Lengyelország függetlenségét, fennállását gyakorlatilag megvédeni nem tudta. Még 1944-ben is, mondja Lukács professzor, Churchill figyelmeztette Rooseveltet, hogy Magyarország Közép- és nem Kelet-Európához tartozik. A Nyugat ilyen értelemben a mi keresztünk, letenni nem tudjuk, egyszerre tragédia és remény. A keleti mintáknak pedig nincs jövőjük Európában. Az orosz uralom hatása is nulla volt. Nem kellene a Kelet felé kacsingatni, de persze képviselendő érdekeink ott is vannak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Elnök úr, abba kell hagynom, hallom, hogy az idő letelt. Talán egy mondatot még meg tetszik engedni. Azt mondja befejezésül: amit a mostani közéletben a magyar parlamentben hallunk, nem különbözik attól, mint amikor a magyar parlament százvalamennyi éve megépült. A legszebb épület, de az európai legcsúnyább, legméltatlanabb hangok, civakodások voltak benne. John Lukacs figyelmeztet bennünket, úgy veszi észre, hogy e tekintetben nincs sok változás. John Lukacs üzen, Lukács János üzen, ezt is üzeni nekünk. Köszönöm, hogy szólhattam. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem