HORVÁTH LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

HORVÁTH LÁSZLÓ
HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Mélyen tisztelt Ház! Nyilván a feltett kérdésre - szükség van-e a mozgóboltokra - azok úgy válaszolnának, akiknek a házukhoz megy a mozgóárus, hogy igen, de talán érdemesebb megnézni ezt a kérdést alaposabban is, hiszen 2009. október 1-je előtt a mozgóbolti, a mozgóárusítási tevékenységhez az adott székhelytelepülés jegyzőjének is hozzá kellett járulnia. Azaz ha az egyik önkormányzat területén telephellyel rendelkező vállalkozó mozgóbolti, mozgóárusítási tevékenységet szeretett volna folytatni más településen is, a székhely szerint illetékes önkormányzatnak meg kellett keresnie a kérelemben nevesített önkormányzat jegyzőjét, hogy hozzájárul-e ezen tevékenységhez a közigazgatási területén.
Ezen a jól szabályozott helyzeten változtatott egy 2009-es kormányrendelet és ehhez kapcsolódóan a kereskedelmi törvényről szóló törvény módosítása oly módon, hogy a tevékenységi forma jelenleg kizárólag a vállalkozó székhelye szerinti illetékes település jegyzőjéhez történő bejelentéshez kötött.
Számos községben a kisebb helyi boltok biztosítják a lakosság ellátását. Ezek az üzletek úgymond röghöz kötöttek, bármikor megtalálják, megtalálhatják és meg is találják a hatóságok őket, a fogyasztóvédelem, a NAV, az ÁNTSZ s a többi, a mozgóboltokat, az ilyen árusítókat viszont egyszerűen lehetetlen ellenőrizni. Számlát, nyugtát csak elvétve adnak, sokszor nem hitelesített mérleget alkalmaznak, áraikat jó néhányszor nem tüntetik fel, és a helyi üzletek árai alá mennek. Ugyanakkor az önkormányzatok felé, amelyek területén tevékenykednek, semmiféle adókötelezettségük nincs, illetve amennyiben ilyen keletkezne, kimutatható bevételt nem produkálnak, így nem adóznak.
(21.40)
Tevékenységükre jellemző, hogy a legtöbb esetben egy személy vezeti a gépjárművet, ugyanaz a személy szolgálja ki a vevőt, kezeli a pénzt, ami például mondjuk, élelmiszerek, pékáruk esetében élelmiszer-biztonsági kérdést is felvethet. De érdemes lenne akár megvizsgálni a PB-gázpalackokat árusító gépjárművek tűzbiztonsági szempontjait is.
Sokszor a kérdés bűnügyi vonatkozása sem elhanyagolható, hiszen gyakran esnek áldozatul jóhiszemű vásárlók magukat mozgóárusoknak kiadó bűnözőknek. További problémát jelent a közterületi árusítás kérdése is. Választókerületemből hadd hozzam Szilvásvárad példáját, amely település adottságainál fogva nemcsak a vendégeket, hanem az idelátogatók nagy számából adódóan a kereskedelmi tevékenységet végzőket is vonzza.
Ebből a tényből és a közterület hatályos kereskedelmi jogszabályokban rögzített fogalmából az következik, hogy a nem önkormányzati területen, de például a Szalajka-völgyben lassan több lesz a közterületi úgynevezett cukorkaárus, mint az üzletben folytatott kereskedelmi tevékenységet végzők. E vállalkozók talán egyike sem rendelkezik székhellyel, telephellyel az adott településen, de már az is előfordul nem egy esetben, hogy vállalkozói engedéllyel sem rendelkeznek.
A szabályozásban a felszólalásom elején említett változás tehát nem jó, ez a 2009-es változás nem jó az önkormányzatoknak, és sokszor kilátástalan helyzetbe hozza a településen egy-két főt foglalkoztató kiskereskedőket is, és veszélyes lehet a vásárlókra nézve is.
Érdemes tehát feltenni a kérdést, hogy mindenféle mozgóbolti és ügynöki tevékenységet, alkalmi árusítást ismét a területileg illetékes önkormányzatok jegyzőinek engedélyéhez kellene kötni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem