VÁGÓ SEBESTYÉN
VÁGÓ SEBESTYÉN
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Felszólalásomat Nagy László soraival kezdeném: “Neked jobb már, de szemem vizével / elfolynak a csillagok - mégis látom: / a végállomási vakvágányon / korongon lassúdan megforgatva, / már tetőtől-talpig megmosdatva / s mégis bűntudattal s véred ízével: / magányosan reszket az ártatlan Diesel, / ő, aki a végső szerepből kiölt - / s lám nem dőlt össze a színház, az lett / megint ami volt, noha nincs már Hamlet.”
Annak megítélése, hogy ki mennyire jó színész, részben szubjektív, ezért merem kijelenteni, hogy Latinovits Zoltán a világ egyik legjobb színésze volt. Bár tanulmányait műszaki vonalon kezdte meg, művész mivoltát nem tudta levetkezni. Egyetemi évei alatt tagja volt a MÁVAG öntevékeny színjátszókörének, 1952-től ’56-ig. A Budapesti Műszaki Egyetemen 1956-ban építészmérnöki karon szerzett diplomát. Egyetemi tanulmányai során is tudatosan színészi hivatására készült. A diploma megszerzése után segédszínészként szerződött a debreceni Csokonai Színházba, ahol rendkívüli tehetségével hamarosan kitűnt a mezőnyből. Egy évvel később Miskolcon már a társulat vezető színészeként ünnepelte a közönség. A fővárosban először a Vígszínház színpadán debütált, ahol 1962 és ’66 között négy évig játszott, majd két évig a Thália Színház tagja volt. Az 1968-as évadban már csak szerepekre szerződött a Tháliában, ’69-től ’71-ig ismét a Vígszínház tagja lett.
Színházi szerepeinek sorából kiemelkedik Cipolla szerepében, festőként Arthur Miller darabjában, illetve Örkény István örökzöldjében, a Tótékban őrnagyként. Színházi rendezőként a veszprémi Petőfi Színházban mutatkozott be Németh László Győzelem című darabjával.
1959-ben filmezett először. Több mint ötven filmben játszott.
Jelentős versmondói tevékenységet folytatott, különösen emlékezetes Ady, József Attila, Illyés Gyula verseinek szuggesztív előadójaként. Utolsó művészi munkája egy rádiófelvétel volt, ahol a Rákóczi-induló című dokumentumjátékban Ady Két kuruc beszélget című versét mondta el 1976. június 3-án. Másnap, 45 éves korában, 1976. június 4-én a balatonszemesi vasúti átjáróban veszítette életét, máig vitatott körülmények között. Máig vitatott, hogy öngyilkossági szándék vagy véletlen baleset következtében.
Latinovits Zoltán családja és testvérei véleménye szerint Molnár Gál Péter színikritikus jelentései, aki III/III-as ügynökként megfigyelte Latinovitsot, hozzájárulhattak a színész halálához. Molnár Gál Péter ezeket a vádakat, miközben róla szóló könyvét dedikálta, marhaságnak nevezte. Korábban ő jelentette ki: csak önmaga lelkiismeretével kell elszámolnia, a 90 besúgott színésszel szemben nem. Sajnálatos tény, hogy tetteiért az elszámoltatás elmaradásai miatt két évvel ezelőtti haláláig sem bűnhődött. Ezért is helytálló és a vágy kategóriájába tartozó a színészóriás kijelentése, amit 1959. szeptember 16-án fogalmazott meg egy barátjának írt levelében. “Szeretnék egy boldog, demokratikus, szabad országban boldog és kiegyensúlyozott embereket látni, és szeretném, ha a világ megtudná, hogy mit érünk.” Magyarsága, gerincessége megkérdőjelezhetetlen, amit alábbi kijelentései is igazolnak: “Igazságomból nem engedtem soha, káros szenvedélyem a dohányzás, meg az, hogy tehetségtelen, ezért rosszakaratú emberekkel összeférhetetlen vagyok.
(21.30)
Mindazokkal szemben, akik nem értenek a szakmájukhoz, mégis gyakorolják, sőt vezető helyen gyakorolják, azokkal én nem tudok egyetérteni. Nem is fogok, erre engem nem lehet rávenni.”
Színpadi alakításait szuggesztív indulatok, belső tűz, az érzelmek és az értelem harmóniájából fakadó alakábrázolás, rendezői munkásságát a megszállottság és a kérlelhetetlen igényesség jellemezte. Kellemetlen, sőt goromba és indulatos kérdésekkel folyton ingerelte a környezetét, de a környezet őt is ingerelte. Sokat viaskodott az akkori hatalom képviselőivel és színházi feletteseivel is, mert szeretett volna másfajta színházat létrehozni a hozzá hasonló szemléletű színészek és színházi emberek közreműködésével - mindhiába. A kultúrpolitikusok abban az egyben egyetértettek, hogy Latinovitsnak nem szabad színházat adni.
Éppen ezért kijelenthető, hogy június 4-e nemhogy ünnepnap, hanem duplán gyásznap hazánk történelmében. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
