DR. VÖLNER PÁL

Teljes szövegű keresés

DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az M3-as és az M31-es autópálya átkötésére tervezett útszakasz Mogyoród és térsége közötti kapcsolatainak fejlesztését szolgálja. Az új útkapcsolat az M3-as autópályától, a ringi pihenőtől indul, és az M31-es autópálya gödöllői csomópontjáig terjed majd, így a Hungaroringet két autópályával is össze fogja kötni.
A mintegy nyolc kilométer hosszú, két forgalmi sávos új út Kerepes és Mogyoród közigazgatási területén jön majd létre. Az útszakaszra tervek még nem készültek, így a pontos nyomvonal sincs még meghatározva. A konfliktusszegény folyosó feltárása, meghatározása is a tervezési feladat része. Az előkészítési feladatokra márciusban megkötötték a támogatási szerződést, 800 millió forint értékben. Ez a szerződés az értékelemzés, a megvalósíthatósági tanulmány, az előzetes vizsgálati dokumentáció, a környezeti hatástanulmány, a tanulmányterv, az engedélyezési terv, a kisajátítási terv és a kiviteli terv elkészítésére, továbbá a területszerzésre és a projektmenedzsment-előkészítésre terjed ki.
A tervezési szerződés elkészítése folyamatban van a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő közbeszerzési eljárásán nyertes ajánlattevővel. A kormány elkötelezett amellett, hogy a beruházás kivitelezéséhez szükséges finanszírozási forrást biztosítsa. A 2014-20 közötti időszak közlekedési operatív programjának kialakítása még folyamatban van, a közúti elképzelések és a többi fejlesztési cél közötti forráselosztás még nem végleges, azonban a kérdéses fejlesztési cél finanszírozása mindenképpen rendelkezésre áll majd.
Az építés és a forgalomba helyezés várható idejét jelenleg még nem lehet pontosan megmondani, reméljük azonban, hogy a környéken lakók és a versenyeket látogató vendégek körülbelül négy év múlva már használhatják az új utat.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem