DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Folyamatosan ezzel a bátorsággal jön, mintha bátorságból lehetne itt ezeket a kérdéseket megoldani. Volt, amikor azt a fajta bátorságot vetették fel, hogy az összes devizaadósságot forintosítsuk, ami egyébként, ez a javaslat bátorságként említve, nemcsak az, hogy mondjuk, a túlzottdeficit-eljárás alól nem lehetett volna kikerülni, hanem abban a pillanatban összeomlottak volna Magyarország pénzügyei - tehát ezt a fajta bátorságot nem nagyon kérnénk.
Ugyanakkor hadd jelezzem azt, hogy a hitelintézeti törvény az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét és kereteit szigorúan szabályozza. Úgy gondolom, hogy amit felvetett ön, az ennek keretében megvizsgálható. Hadd utaljak továbbra is arra, hogy mindenkinek javaslom az árfolyamgát figyelembevételét. Ha csak azt nézzük, hogy 160 ezren jelentkeztek be az árfolyamgát alá, amióta bejelentkeztek, egyébként több mint 11 milliárd forint kamat megfizetése alól mentesültek.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem