HEGEDŰS LORÁNTNÉ

Teljes szövegű keresés

HEGEDŰS LORÁNTNÉ
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ott szeretném folytatni, ahol képviselőtársam az előbb abbahagyta, hogy valóban sajátságos az a törvényalkotási folyamat, aminek most a Ház tanúja lehet, hogy egy adott törvényt két napirendi ponton belül is módosítani kíván a Ház, két egymást követő napirenden is fog szerepelni ugyanazon törvény módosítása, abszolút különböző értelemben, más benyújtóval. Mind a két esetben természetesen és nyilvánvalóan kormánypárti politikusokról van szó, tehát érdekes, hogy ezek szerint az önök padsoraiban nincs ilyen értelmű érdemi egyeztetés, hogy legalább ilyen fésületlenség ne fordulhasson elő, mint ami ma megesik ebben a Házban.
Ugyanakkor amit Vágó Sebestyén képviselőtársam elmondott aggályként, azokat szeretném én most az önök számára kézzelfogható példákkal alátámasztani, illetve megvilágítani. Tudjuk, hogy a műemlékekről szóló törvény megváltoztatásával idéntől már lehetőség van arra, hogy műemléki besorolású ingatlanokat is önkormányzatok elidegeníthessenek akkor, ha mondjuk, ebben lakások vannak. Tehát műemlék ingatlanokban lévő lakások, amelyek eddig önkormányzati tulajdonú és önkormányzati bérlakások voltak, azokat most már a bent lakók adott esetben meg tudják vásárolni.
A megvásárlás feltétele minden esetben nyilvánvalóan az, hogy a bérlő egyfajta helyrehozatali kötelezést is a nyakába vesz azáltal, hogy tulajdonos akar lenni; természetesen egyébként maga az összeg, amiért ezek a tulajdonváltások megtörténnek, az a piaci árnak csak egy töredéke. Az is jó kérdés már, hogy mit nevezünk piaci árnak műemlék lakások esetében, hiszen nemzeti vagyonunk részéről van szó, és sok esetben azt kell hogy tapasztaljuk - ez is egyébként a következő napirendi ponthoz is kapcsolódik -, hogy önkormányzatok vagyonértékesítés kapcsán olyan ingatlanértékesítési szakvéleményeket kapnak, amelyek arcpirítóak, és nyilvánvalóan messze a piaci áron aluli összegeket tartalmaznak. És ehhez képest is még csak - mondjuk, az V. kerület esetében, ha már erről beszélünk - 15 vagy 30 százalékon kelnek el ezek az ingatlanok. Már az is kérdés, hogy mit nevezünk 100 százaléknak, és ehhez képest 15 vagy 30 százalékos megvásárlási lehetőségük van a bent lakóknak.
De tudjuk, hogy például ha az V. kerületnél maradok példaként, akkor ezen lakások bérlői jellemzően idős, egyedülálló emberek, akiknek ennyi pénzük sincsen, hogy megvásárolják ezen lakásaikat, és az a fenyegetettség, amit adott esetben egy önkormányzat elég hathatósan tud megfogalmazni, hogy márpedig itt helyrehozatali, helyreállítási kötelezettsége van adott esetben valakinek, mondjuk, egy leendő tulajdonosnak, ez bizony egyedülálló, kiszolgáltatott idős polgártársaink esetében lehet olyan kényszerítő körülmény, hogy azt mondja a bent lakó bérlő, hogy igen, elfogadom azt a cserelakást, amit az önkormányzat felajánl nekem.
Mert miről is van szó valójában? Itt nagyon sok esetben már ott toporog az ajtóban a beruházó. Sőt, sok esetben - továbbmegyek - az ingatlan tulajdonosával, tehát az önkormányzattal már előre leegyeztetett módon történik az a koreográfia, amiről a tisztelt bérlők csak később értesülnek, és csak később veszik észre, hogy mindezen koreográfiában csak statisztaszerep jut nekik, tehát hogy az önkormányzat már valamely beruházóval, ingatlanfejlesztővel - de ezt most nagyon hangsúlyozottan idézőjelbe teszem az ingatlanfejlesztő szót, lásd Balettintézet -, tehát az ingatlanfejlesztővel már megegyezett a tekintetben, hogy hogyan fog megtörténni, milyen forgatókönyv szerint a tulajdonosváltás. És ebben, még egyszer mondom, a szegény kiszolgáltatott bérlők már csak statisztaszerepet kapnak.
Ez történt egyébként bizonyos értelemben a Szent István téri iskola esetében is, igaz, ott egy közintézményről volt szó, de azt is kinézte magának egy ingatlanfejlesztő, látván látta, hogy igen jó helyen van, megtetszett neki, és az a kis mellékkörülmény, hogy ott egyébként egy általános iskola működik, az őt nem zavarta, sajnálatos módon egyébként az önkormányzatot sem. Meg tudta azt a csomagolást, meg azokat a kifogásokat fogalmazni, amivel ezt az iskolakiköltöztetést meg tudták oldani, megszavaztatták, és a tulajdonváltás is be fog következni, ha még nem következett be ugyan. Megint csak egy műemléki jelentőségű területen, világörökségi helyszínen és műemléki környezetben lévő védett értékről beszélünk.
Szóval, amikor ezen forgatókönyvek lejátszásához úgymond méltányos körülményeket próbálunk még ragasztani, mint amiről most szól ez a jelenleg előttünk fekvő törvényjavaslat, akkor, mivelhogy már sok ilyen jellegű forgatókönyv van a hátunk mögött, amely már nagyon sok esetben ugyanolyan módon játszódott le vagy valami nagyon hasonló módon játszódott le, minden esetben a nemzeti vagyonunk megkárosítása volt a végeredmény, illetve a magyar emberek kisemmizése, akkor már joggal gyanakodhatunk, hogy ezen egyszerű kis technikai jellegű módosító indítvány sokkal többet takar és sokkal súlyosabb következményei lesznek az egyszerű magyar állampolgárok számára, mint ahogy azt a tisztelt előterjesztők itt a számunkra előadták.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem