PATAY VILMOS

Teljes szövegű keresés

PATAY VILMOS
PATAY VILMOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Köszönöm szépen a hozzászólóknak, hogy megerősítették annak a fontosságát, hogy erre a törvényjavaslatra szükség van annak érdekében, hogy valóban teljes körű, használható földnyilvántartás segítse például a fellépést a zsebszerződésekkel kapcsolatban, és egyéb más célok érdekében is.
Azt gondolom, hogy azok a kritikai észrevételek, amelyek halványan megfogalmazódtak Józsa képviselő úrtól, abban erősítenek meg, hogy tulajdonképpen a szankcionálás kilátásba helyezése nem mást szolgál, mint a megfogalmazódott törvényi elvárást segít nyomatékosítani. Ahogy államtitkár úr is elmondta, nem cél, hogy ennek a törvénynek a kapcsán is olyan szankcionálásra kerüljön sor öncélúan, hanem a törvényben megfogalmazott célok elérését segíti nyomatékosítani egy kilátásba helyezett szankció.
Az teljesen természetes, amit Varga képviselő úr is megfogalmazott, hogy amikor az újabb határidő-módosítás kapcsán fel lesz szólítva a mulasztó, akkor azt várjuk el tőle, hogy 30 napon belül eleget tesz a felszólításnak. Azt nehéz lenne belátnunk, hogy ezek után, amikor direkt a személyének szól a felszólítás, mégsem tesz eleget az együttműködésnek, ha úgy tetszik, hátráltatja annak a nyilvántartásnak a létrehozását, ami valamennyiünk érdekét szolgálóan a személy azonosítását, az állampolgárságát vagy gazdálkodó szervezet esetén a statisztikai azonosítóját jelenti.
Az megfontolandó, amit ezzel kapcsolatban a szankcionálás kapcsán felvet képviselőtársam, azonban hadd hívjam fel a figyelmét arra, az nincs megszabva, hogy az eljáró hatóság hány alkalommal büntethet 20 ezer forintra, tehát akár minden héten módja és lehetősége van arra, hogy ha ezek után is mulasztásban marad a kötelezett, ismételt szankcióra kerüljön sor. Azt gondolom, hogy az élet mást hoz.
Még egyszer szeretném megköszönni az észrevételeiket. Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem