VARGA GÉZA

Teljes szövegű keresés

VARGA GÉZA
VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban, ahogy az előttem szólók mindegyikével egyetértek, és valóban, ahogy Patay képviselőtársam elmondta, egyhangúlag fogadtuk ezt el általános vitára alkalmasnak a bizottságban. Ennek az az oka, hogy ez egy kiváló törvény, és valódi problémát orvosolt.
Adtunk be hozzá módosító javaslatot, és azt majd kérem figyelembe venni, azt, hogy itt ennek az adatnyilvántartásnak pontosnak kell lennie ahhoz, hogy ezt az együttszámítási vagy összevont birtokot ki lehessen mutatni, ez rendkívül fontos. Az előttem szólók indokolásaiban, hogy miért olyan jó és kívánatos ez a törvény, talán ez kevesebb hangsúlyt kapott, úgyhogy erre egy picit hangsúlyt helyeznék. Ugye, tudjuk azt, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium a 3 év alatt nem tudta ezt az összesítőt megcsinálni, azért, mert hiányosak a központi nyilvántartások. Ezen igyekszik ez a javaslat segíteni. Itt ez miért kell? Ez sem hangzott el, hogy a zsebszerződésekkel kapcsolatos visszaéléseknek ez az alfája és ómegája, hogy lehessen tudni, mennyi föld van, milyen személyek, illetve termelőszervezetek használatában vagy birtokában. Ahhoz, hogy a zsebszerződéseket ki tudjuk szűrni, fel tudjuk deríteni a kormány más törvényének és szándékának megfelelően, ehhez az elengedhetetlen. Elengedhetetlen abból a szempontból is, hogy tudjuk, a Nemzeti Földalap által pályáztatott földek esetében - ez az ellenzéknek még azóta is egy megválaszolatlan kérdése -, amióta az első szerződéseket megkötötte a Nemzeti Földalap, vagyis több mint egy éve most már, de pontosan tudjuk, hogy Alcsútdobozon Mészáros Lőrincnek és családjának, hogyha az együttszámolási… - és kik tartoznak a családhoz, kinek melyik vállalkozás a vállalkozása, akkor ezeket mind a törvények, a szabályok betartásával tudjuk, hogy több mint 1300 hektár van a használatában. De ahhoz, hogy az ellenzéknek ne lehessen azt mondani, hogy rosszul ismerik az adatokat, nincsenek meg az adatok, mert valóban ezt a kormány az adatbázisból, a földhivatali adatbázisból nem tudja kiszűrni, ezt csak a helyi gazdálkodók, akik konkrétan ismerik az adott területeket, az adott helyrajzi számokat, ők adták össze. Tehát a vita, hogy ebben az ellenzéknek most igaza van-e, hogy a kormány ezt nem ellenőrizte, illetve az NFA a pályázat odaítélésekor, vagy nincs igaza, ez ezzel az új módosítással, a módosítás után már nem lesz lehetséges. Ezt természetesen csak példának használtam, hiszen sok más ilyen hasonló anomália, amelyik nem került annyira nagyító alá és reflektorfénybe, ugyancsak segítene.
Többször elhangzott, és egy picit szinte bocsánatkérően az államtitkár úr részéről és Patay képviselőtársam részéről is, hogy ez a szankció, ez a büntetés nem cél, hanem csak eszköz; természetesen ezzel maximálisan egyetértünk, hogy ez nem lehet más, no de könyörgöm, amikor a felszólítást megkapta a földhasználó, akkor a felszólítás után ne legyünk már ennyire bocsánatkérőek, hogy jaj, ne haragudj, most már még ezt is elmulasztottad, még föl is szólított a földhivatal, és közpénzeket költöttünk arra, hogy a mulasztásodra, a törvény betartására felhívjuk a figyelmedet, és most bocsánat, de egy picit most meg fogunk büntetni. Nem, azt gondolom, ezeket világosan el kell választani. Két helyen említ ez a javaslat szankciót vagy büntetést. Az egyik az, amikor magát a földhasználatot mulasztja el, akkor nagyon helyesen azt írja, hogy az aranykorona-értékének az ezerszerese a büntetés. Valóban, ez egy minimális érték, hiszen ha beszorozzuk, mondjuk, egy 20 aranykoronás, egy átlagos földet vegyünk, akkor ez 20 ezer forint, tehát ez könnyű, ez rendben is van, mert itt ebben az esetben, tehát a törvényjavaslat 1. §-ában ez a 20 ezer forint, aki viszont 100 hektárt nem jelentett be, annak ez 2 millió forint. Tehát itt követi - hogy is mondjam -, segíti a motivációját annak, aki nagyobb földet használ, mert itt ez neki érdeke. Tehát itt egy sokkal nagyobb és mondjuk, növekvő büntetésre számíthat az, aki ezt elmulasztja, pedig ennek a bejelentése az ő érdeke is, hiszen a bejelentett földhasználat nélkül semmilyen pályázaton nem tud részt venni, nem tud földalapú támogatást igényelni, nem tud az AKG-ban részt venni és sok mindenben. Tehát ez, amit az 1. pont körülír, tehát a bejelentés, ott az a használónak is érdeke, itt a korrekt, differenciált vagy növekvő büntetés helyes.
Ugyanakkor viszont azt nem értem, és erre adtam be egy módosító javaslatot, kérem tisztelettel, ezt majd a kormánypártiak vegyék figyelembe, mert szerintem javít a törvényen, amikor a 3. § utolsó bekezdésében, hogyha az azonosítást, az azonosító adatok beküldését mulasztja el, akkor csak 20 ezer forint, függetlenül attól, hogy mekkora területet használ. Tehát azt javasolom, mivel itt ez viszont nem érdeke a földhasználónak, nem alapvető érdeke, ettől nem esik el a pályázatbeadási lehetőségtől vagy hasonlótól, hanem itt ez igenis az állam érdeke, igenis azt a célt szolgálja, hogy pontos adataink legyenek a beazonosíthatóságról.
(14.20)
Nagyon jól tudjuk, hogy sokan ezzel a beazonosíthatósággal tudnak a sötétben bujkálni vagy árnyékba kerülni. Tehát azt javaslom ebben a módosító javaslatomban, hogy itt is ugyanúgy megtörténik az értesítés természetesen, nem cél a büntetés itt sem, hanem csak eszköz, viszont ezt az eszközt sokkal keményebben kell használni, itt még keményebben, mint magánál a bejelentésnél. Ezért kérem, hogy a módosítómat megfontolni szíveskedjenek, az előterjesztőt kérem erre elsősorban. Ez arról szól, hogy itt ugyanúgy, ha valaki elmulasztja a beazonosíthatóságot, tehát beküldeni az (1) bekezdés a) pontja alapján a magánszemély földhasználó a személyi azonosítóját és állampolgárságát - ez nagyon fontos itt nagyon helyesen, már a fogalmazásban a zsebszerződésekre, a külföldiek által jelenleg is illegálisan használt földekre gondolunk -, a b) pont szerint pedig a gazdálkodó szervezet földhasználó a statisztikai azonosítóját. Ha ezt elmulasztja, akkor az egyszerű mulasztáson kívül itt azért a rossz szándékot is mellé lehet ennek tenni, és feltételezni lehet.
Tehát azt gondolom, hogy akár már a vitában kitérhetünk rá, hogy ezt pontosítani vagy módosítani, de ezt én beadtam, és itt tisztelettel kérném, elnök úr, hogy mivel a segítő személyzetünk most dolgozik még ezen a módosítón, hogy az ülésnap végéig lehessen beadni módosítókat ezzel a törvénnyel kapcsolatban.
Köszönöm szépen, ezt szerettem volna elmondani. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem