DR. BUDAI GYULA

Teljes szövegű keresés

DR. BUDAI GYULA
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Képviselő úr, senki nem lesz bekényszerítve. Akik megfelelnek a jelenleg hatályos jogszabályoknak egyesületként, tenyésztőszervezetként, önkéntesen léphetnek ebbe be. S az új alapszabály szerint fognak választani, fogják megválasztani a kinológiai szövetségnek az elnökét meg az elnökségét.
A probléma, az alapprobléma az volt, képviselő úr, csak nem akartam erről beszélni, hogy azok a szervezetek, akik mindenféle politikai párthoz tartozó képviselőket hívogatnak, azok nagy része nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak. Még az ügyészség által kifogásolt előírásoknak sem, amelyeknek egy egyesületre vonatkozniuk kell.
Ismerjük már el, hogy ha a Jobbik is meg mi is azon vagyunk, hogy csináljunk rendet, akkor az alapvető rend, hogy a tenyésztőszervezet és az egyesület feleljen meg a jogszabályoknak. Egy egyesületnek minimum 10 tagjának kell lennie. A kutyásegyesületek jelentős része nem rendelkezett ezzel a tagsággal. Tehát azért mondom, hogy én ebben szeretném, ha mindenki partner lenne. Ha rendet akarunk, én rendet szeretnék csinálni, és önök is, akkor ebben működjünk együtt. Ez önkéntes alapon megy.
És a legnagyobb probléma az volt, hogy a megállapodás mellékletében szereplő különböző tenyésztőszervezetek, illetve fajtaklubok jelentős része nem felelt meg a jogi előírásoknak. És mindenkinek meg volt adva a lehetőség: aki akar, a MESZ-be, aki akar, a MEOE-ba lép be. És mit ad isten? Hirtelen senki nem akart belépni sehova, mert amikor belépett, a NÉBIH azonnal bekérte az iratokat, elkezdték ellenőrizni a dolgokat, és nem feleltek meg az előírásoknak.
Képviselőtársam, ez az alapvető probléma, úgy gondolom! Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem