MAGYAR ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselőtársaim előttem kifejtették már a javaslatról a véleményünket, legalábbis a legtöbb kritikus pontot, én csak egy-kettőre erősítenék rá.
Államtitkár úr, meg egyáltalán a vidékfejlesztési miniszterünk, nagy bajban lesz szeptember 30-án, hiszen nem tudom, hogy még hány államtitkárra lehet rásózni ezt a feladatot. Simicskó államtitkár urat már kilőttük, ő már nem terjeszthette elénk ezt a javaslatot, gondolom, majd megosztoznak a többi minisztériummal, és akkor szép lassan be lesz mindenki vonva, aki ezt az időhúzást majd időről időre kénytelen lesz idehozni elénk. Megértem, hogy Simicskó államtitkár úr ezt már nem merte megtenni, hiszen itt a nagyesküt letette nekünk az utolsó időhúzásnál, hogy ez lesz az utolsó, és aztán rendet raknak, de nem sikerült. A világkiállítást mint érvet még megértettük, elfogadtuk, hiszen valóban a magyar kutyás társadalom számára egy nagyon fontos, rendkívüli, nagy és ritka eseményről volt szó, ami még, úgy gondolom, hogy úgy-ahogy érvként szolgálhatott ahhoz, hogy ezt az időhúzást megengedjük, és adjunk hozzá további felhatalmazást. Ez most már nem áll fenn, és bár nyilvánvaló, hogy át fog menni ez a javaslat, de remélem, hogy a következő határidőre már tényleg rendezi a kormány ezt a kérdést.
Én is aggódom az 1. §-ban lévő módosítás miatt. Államtitkár úr talán jól emlékszik, hogy volt itt az állatvédelmi törvénynél egy komoly vita. Ez főleg köztem és az akkor még LMP-s, most már Bajnai szekerét toló Szabó Rebeka között alakult ki, aki egyfajta elvakult sötétzöld álláspontot képviselve próbálta meg leszűkíteni a prémesállat-tenyésztés lehetőségeit hazánkban a csincsillára pont egy olyan időszakban, amikor a piaci folyamatok azt mutatják, hogy talán újra érdemes lenne egyre több prémes állatban gondolkodni hazánkban. Mind a felvásárlási árak, mind pedig a világpiac változásai azt mutatják, hogy érdemes lenne tényleg ezekben gondolkodni, és ekkor akarta volna a képviselő asszony az eredeti, az önök javaslatával egyetértve leszűkíteni a lehetőségeket kizárólag a csincsillára. Akkor az én módosító indítványomat átvéve önök beterjesztették, és újra lehetővé tették, és egy szélesebb körben lehet prémesállat-tenyésztésben gondolkodni hazánkban. Nagyon remélem, hogy nem egy bújtatott formájában tér vissza ez a fajta sötétzöld hozzáállás, mert ez, ahogy említettem, szerencsétlen lenne.
Tudom én, hogy egybeértelmezve azt az 1. §-t, ott van az egyéb állat, ha nézzük a javaslatot, a mondat végén, tehát beleérthető elvileg minden prémes állat ugyanúgy, de akkor meg végképp nem értem, hogy miért szükséges ez a szűkítés.
Az egész javaslatról pedig ugyanaz a véleményem, amit már képviselőtársaim kifejtettek. Azért az, hogy a házasságot az ő életviteli formájukra nem tudják megnevezni, és nem tudják ezt a szóhasználatot használni, mert ezt önök nem vették be az alaptörvénybe, ezt nagyon helyeslőnek tartom, de azért sajnálom, hogy ennek a közösségnek a lobbiereje azért mégiscsak van akkora, hogy egy ilyen időhúzást, a törvényalkotás megcsúfolását azért időről időre véghez tudják vinni. Úgyhogy ezt a fajta szivárványkoalíciót jó lenne, ha nem támogatná a kormány.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem