PATAY VILMOS

Teljes szövegű keresés

PATAY VILMOS
PATAY VILMOS (Fidesz): Elnök úr, köszönöm szépen. Engedje meg, hogy azzal kezdjem, hogy a mezőgazdasági bizottság tegnapi többségi véleményét ismertessem, hiszen ez valami oknál fogva elmaradt. Tehát a bizottsági ülésen a vita elsősorban az ebek esetében mintegy moratóriumként a ’13. május 31-éig alkalmazandó állattenyésztési bírság ez év szeptember 30-áig javasolt meghosszabbítása kapcsán folyt a képviselők között. Az ebtenyésztés vitatott kérdései széles társadalmi rétegeket érintenek, ezért is indokolt a jogkövető működés és az ennek megfelelő szervezeti struktúra létrejöttének további mentességadásával való elősegítése. Abban többségi egyetértés mutatkozott, hogy az újabb rövid haladék ténylegesen a legutolsó legyen.
A prémes állatok vonatkozásában a pontosítás igénye fogalmazódott meg az előterjesztésben nevesített csincsilla helyett, a többi prémes kisállat gyűjtőnév fennmaradása érdekében. A mezőgazdasági bizottság egyébként 13 igen szavazattal, 3 ellenszavazat mellett támogatta az előterjesztést, és a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta. Tehát ennyit a tegnapi bizottsági ülés többségi véleményéről.
Szeretnék egy-két gondolattal reagálni a hozzászólások vonatkozásában. Összességében azt gondolom, hogy a hozzászólások azt tükrözték, hogy a képviselőtársaim szerettek volna, szeretnének hozzájárulni annak a problémakörnek a megoldásához, amit államtitkár úr bemutatott, ami évtizednyi, és sok-sok civil szervezet között húzódik.
Varga képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy valahol a képviselői felelősségünk az, hogy ne támogassuk még csak akaratlanul sem azokat a belső viszályokat, amelyek a civil szervezetek között, adott esetben itt, ebben az esetben az ebtenyésztő szervezetek között fennállnak. Pont ellenkezőleg, szorítsuk a feleket együttműködésre új keretek között. Azt gondolom, hogy amit államtitkár úr ecsetelt, vázolt, az pont ebben az irányban hat.
(15.40)
Staudt Gábor képviselőtársam észrevételeire, véleményére szeretnék röviden reagálni. Nekem úgy tűnt, minthogyha a képviselő úr figyelmét elkerülte volna, hogy itt mégiscsak civil szakmai szervezetekről van szó és a köztük lévő, sokszor anyagi motiváltságú ellentétekről, belső viszályokról. Azt gondolom, nekünk nem feladatunk, hogy túlterjeszkedjünk a törvénykezésen, bár nyilván képviselhetjük a véleményüket, csak arra vigyáznunk kell, hogy azzal a kívánt eredmény elérésén túl ne avatkozzunk be jobban a belső életükbe.
Józsa képviselőtársam, azt gondolom, a személyeskedés ebben az ügyben felelőtlenség, elsősorban a kutyástársadalmakkal szemben, hiszen itt most szakmai vitát kellett volna minden mondatában folytatnunk annak érdekében, hogy ezt a problémakört együttesen, ha úgy tetszik, a határidő-módosítás biztosításával segítsük megoldani. Azt gondolom, ez Józsa képviselő úr hozzászólásában nem igazán sikerült. Biztos vagyok benne, hogy nekünk dolgunk az is, hogy az elmúlt egy évben az államtitkár úr által vázolt egyeztetés végső kimenetelét ne veszélyeztessük. Azt gondolom, egész biztos, hogy ha az államtitkár úr, aki személyesen részt vett közel tíz egyeztetésen, úgy érzékelte, hogy a szervezetek közel vannak a megállapodáshoz, akkor a határidő módosításával egy utolsó esélyt adjunk egy olyan 113 éves szervezetnek és a nála sokkal fiatalabb szakmai szerveződéseknek, hogy lehetőség legyen egy új ruhában tovább folytatni a magyar kinológiai szervezet egyébként nagyon fontos és nemzetközileg is elismert tevékenységét.
Zárógondolatként arról szeretnék beszélni, hogy megítélésem szerint a mai, a most előttünk fekvő törvényjavaslat elfogadásával, illetve ezzel a vitával és azokkal a módosító javaslatokkal, amelyeket ennek kapcsán képviselőtársaim majd be fognak nyújtani, megvalósul és elismerődik a Ház felelőssége, hogy a kinológiai szervezetek közötti egyezség véglegesüléséhez mi magunk úgy járuljunk hozzá, hogy elfogadjuk azt a határidő-módosítást, amely elősegíti, hogy az a cél elérhetővé váljék.
Köszönöm szépen, elnök úr, a lehetőséget.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem