CSENGER-ZALÁN ZSOLT

Teljes szövegű keresés

CSENGER-ZALÁN ZSOLT
CSENGER-ZALÁN ZSOLT, a külügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A tegnapi napon a külügyi bizottság az előttünk fekvő törvényjavaslatot, illetve nyilatkozattervezetet összevontan megtárgyalta.
Az elsővel, tehát a törvényjavaslattal kapcsolatosan elhangzott nyilván nagyon sok olyasmi, amit itt az előző bizottsági beszámolóban is hallhattunk. Amit én inkább kiemelnék, hogy elhangzott az, hogy egy szerencsés egybeesés folytán az írek, ha szabad így fogalmazni, akkor nagy szolgálatot tettek most nekünk, magyaroknak azzal, hogy aláhúzták a szuverenitás kérdéskörét, idehozták a mi asztalunkra ezt a kérdést, és megadták azt a lehetőséget, hogy kvázi ehhez kapcsolódva egy saját politikai nyilatkozattervezetet is tegyünk.
(10.10)
A nyilatkozattervezettel kapcsolatban elhangzott képviselői vélemény volt, hogy ezzel tulajdonképpen Magyarország és Írország között, túl a korábbi történelmi, illetve habitusbeli kapcsolatokon, a nagyon sok szállal összekötött kapcsolatainkon túl most egy jelképes, az EU-n átívelő politikai kapcsolat is létrejön, létrejöhet.
A Jobbik képviselője a nyilatkozattervezetnél kifogásolta azt, hogy az adózás és a családjog benne van a magyar politikai nyilatkozatban, ezzel szemben a harmadik, a közös kül- és biztonságpolitikával a magyar javaslat nem foglalkozik. Ennek egyszerűen az az oka, hogy Írország nem tagja a NATO-nak, mi viszont igen, tehát egy közösséghez tartozunk.
Summa summarum, külön történt természetesen a szavazás a két javaslatról. Az elsőt, a törvényjavaslatot, a T/11396. számú javaslatot 14 igen szavazattal egyhangúlag támogatta a külügyi bizottság. A politikai nyilatkozattervezetet, a P/11397-est 13 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett támogatta. Ennek alapján javasoljuk, hogy a Ház tárgyalja meg és fogadja el.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem