BABÁK MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Elnök úr megtisztel a szólás lehetőségének megadásával. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! Kovács László hozzászólása nagy baj, hogy elhangzott. Vérlázító!
Tisztelt Miniszter Úr! Kérem, ne vegye tiszteletlenségnek, de úgy gondolom, az ön ideje és a pártja ideje, sőt a vélekedés ideje régen lejárt. Új évezredet írunk, és én, az az igazság, úgy gondolom, hogy a nemzet házában ezt a nemzetet, a magyar népet kell képviselni, és érdekeit érvényre juttatni. A magyar népet kell tudni szolgálni, nem a multik érdekeit és nem diktátumokat teljesíteni. Tetszik tudni?! Ez a magyar nemzeti érdek, és ügyelek arra, hogy azokkal, akikkel barátságban vagyok, magyar polgárok, legyen tartásuk, gerincük és kiállásuk magyar érdek mellett. Ezt nem kell lúzer magatartással palástolni, mert nem ez a világ járja.
Mélyen tisztelt Kovács Miniszter Úr! Van magyar érdek, van nemzeti érdek, és ebben a Házban, a nemzet házában ezt kell mindig képviselnünk. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Én úgy gondolom, hogy kezd megváltozni Magyarországról önök után Európa véleménye, amit fontosnak tartok, mert nagyon sok tekintetben igazolódik az, hogy az új kihívásokra új válaszokat kell tudni adni. Nem a bankrendszert kell kiszolgálni, ahogy önök tették, hanem az emberek érdekeit kell képviselni.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Én úgy gondolom, hogy én vagyok nemzeti önző, és ön ne akarjon engem kisembernek tudni, én ember akarok lenni! És kérem, hogy ne használjon ilyen szavakat! Ebben a Házban igenis minden képviselőnek nemzeti önzőnek kell lennie, mert ezt a népet szolgálja! Európa felett és a praxisa felett eljárt az idő, mert sok ilyen ember irányítja Európa működését, mint ahogy ön vélekedik. Ez az idő elmúlt, tisztelt képviselő úr. Ne vegye tiszteletlenségnek, de a véleményem az, hogy ezek a gondolatok nem ebbe a Házba valók.
Köszönöm elnök úr, hogy szólhattam. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem