DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk ennek a témának a parlamenti vizsgálódását az ír nép Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos aggályairól. A korábban elhangzott felszólalások, még korábban a téma ismertetése valóban felvilágosító volt. Az előttünk lévő téma nagyon érdekes, megérdemli, hogy újból és újból visszatérjünk és átgondoljuk, nem annyira azért, mert ez cselekvéseket kíván, ír elő vagy menetrendet ad a holnapi nap és a következő év tennivalóira, hanem szó szerint az aggályok megnézése, szemmel tartása és szembesülés velük. Az ír népnek aggályai voltak, vannak is talán, az európai egyesülés, az Európai Unió, az európai összefogás dolgában. Ami most előttünk van, legalábbis az én meglátásom szerint, az jogi garanciák számbavétele és azok inkorporálása a további gondolkozásra ebben a témában.
Az európai egyesülés egy folyamat, évtizedek óta tart, és tovább alakul. Hogy hogyan? Éppen ennek a kérdésnek a feltétele és az ezzel való szembesülés teszi időszerűvé, hogy foglalkozzunk vele most is. Akkor, amikor Írország csatlakozása téma volt, itt jól emlékszünk, vagy akit érdekel, az visszalapozhatja az eseményeket, Írországban az Európai Közösséghez, az Unióhoz, az egyesüléshez való csatlakozás másképpen zajlott, mint a legtöbb más országban. Voltak országok, amelyek dalolva, lobogót lebegtetve mentek, masíroztak - jelképesen mondom -, várva, hogy minél előbb részei lehessenek ennek a közösségnek. Voltak, akik úgy gondolták, hogy jó lenne, de azért nézzük meg. Azután voltak, akik igen, szerették volna, de a fenntartás, az újabb és újabb kérdések felmerülése lassította a folyamatot. Emlékszünk, ha visszaemlékszünk, voltak országok, amelyek azután a folyamat során is újragondolták, például Hollandia, Franciaország; ugye, éppen a nyugat-európai alapító ország, Franciaország egy alkalommal; azután nem beszélve arról, hogy Anglia, Nagy-Britannia hogyan viszonyult az Európai Unióhoz. Már lassan fél évszázadra tekintünk vissza, oda-vissza újragondolása, szeret, nem szeret, ízlik, nem ízlik.
(15.50)
Írország magatartása e kérdésben különösen érdekes nekünk, magyaroknak. Ugye, a mi Országgyűlésünk foglalkozhatna vele úgy, mint magunk lévén tagja ennek az egyesülésnek, és egy másik ország is tagja, tehát nézegessük ebből a szempontból. Mégis, ennél többről van szó, ennél indokoltabb az a cselekvés, hogy most előttünk van itt, a Magyar Országgyűlésben. Nevezetesen azért, mert Magyarországon is időnként - itt, a magyar népben is - úgy fel-feltevődik a kérdés, hogy jó-e ez nekünk, de milyen jó, és van-e árnyék, és az az árnyék az olyan, hogy majd aztán jönnek a rózsaszín felhők és az ezüst felhők, és elmúlnak az árnyékok, és hogyan. Mennyi ebben nekünk a szerepünk, Magyarország csupán az elfogadó oldalon van, és elfogadjuk azt, amit a sors kiforog nekünk - a sors alatt most értem az Európai Unió 28 országának az egyesülését, a klubját -, vagy pedig, éspedig hogyan járulunk mi hozzá ehhez a folyamathoz?
Az a kérdés, ami ebben a Házban is fölvetődött nemegyszer - vagy nemzetközi témák tárgyalása során, vagy visszaemlékszem, néhány alkalommal képviselőtársaim a külügyminiszterhez vagy a miniszterelnökhöz feltett kérdésben -, hogy hogyan is van ez. Hogy az Európai Unióban lenni jó vagy nem jó, vagy jó, de nem szükséges? Van Európai Unión kívül is? Hát ezek azok a kérdések, amik inkább akadémikus jellegűek, mint operációs vagy cselekvési, mert ha a kérdés föltevődik, akkor csak eljutunk oda, hogy igen, hát persze, hogy van, de számunkra nem az a kívánatos.
Az írek számára még inkább föltevődött a kérdés, és maguk is úgy válaszoltak, ami több annál - mondhatnám úgy, hogy radikálisabb annál -, mint amin mi magunk átmentünk az elmúlt évtizedek során. Az, hogy Írország csatlakozása és a csatlakozás végiggondolása során milyen aggályok merültek fel, és milyen garanciákat reméltek az írek, az erre való emlékezés hasznos számunkra. Az ír garanciák éppen azt célozták meg, hogy az Unió szorosabb együttműködésének fontosságát meg kell hogy előzze a nemzeti identitás tiszteletben tartása.
Azt hiszem, ez egy jó mondat, ahogy leírtuk az előzetes gondolkodásunkban: igen, meg kell hogy előzze a nemzeti identitás tiszteletben tartása, hogy mi úgy érezzük, magyarok, hogy a nemzeti identitásunk tiszteletben van tartva, mert e tekintetben az írektől - hogy mondjam - tanulhatunk, példát vehetünk. Igen, mondjuk ki, hogy példát vehetünk. Írország Európának ugyan a másik szélén, mi meg az itteni, közép-kelet-európai szélén, eléggé távol egymástól, mondhatnánk, nem hatunk úgy egymásra, hogy konfliktusban voltunk valamikor a történelmünk során. Sőt, a történelmünk évszázadai során hasonlóképpen viszonyultunk - mihez? - a helyzetünkhöz, a szomszédunkhoz, geopolitikánkhoz.
Mégis az, hogy mik azok a szempontok, amik fölmerülnek, és amiről kérdést kívánunk magunktól. Már hallottuk az előző fölszólalásokban, hogy hogyan tekinti az ír társadalom önmagát: a család, a vallás, a sajtó, a társadalom formálása, a család védelme, az emberi élet, az oktatás területén, és más alapvető emberi, emberi jogi és demokratikus rendszerrel összefüggésben. Na most, e tekintetben az írek annyira határozottan föltették a kérdéseket. Föltették, mert úgy érezték, hogy számukra a garanciák nem elegendők, hogy az Európai Unió, az a közösség olyan mértékig írna elő nekik magatartást, eljárást, ami a társadalmon belül, Írországon belül okozott volna identitászavart - mondhatjuk így. Jó tudni, hogy Európában nem csak mi, magyarok igyekszünk alkotmányos szinten megerősíteni a legfontosabb értékeinket, és amikor mi ezt manapság tesszük, akkor látjuk, hogy más országok is átmentek ezen a folyamaton.
Írország éveken át állta, hogy mondjuk ezt, állta a sarat vagy keményen állt a lábán, és bizony az Európai Unió, a nagy országok és a kicsik kényszerültek, vagy kívánták, hogy átgondolják a folyamatot. Szóval ilyen tekintetben, ilyen meggondolással álltam föl, tisztelt Országgyűlés, hogy szóljak hozzá a témához, és hívjam magunkat, hogy gondoljuk csak át azt, hogy az írek miért tekintették ezt lényeges témának, annyira lényegesnek, hogy egész Európával szinte szemben, határozottan különbözően gondolják a dolgokat, és ezt kifejezzék.
Mi, Magyarország, amikor az Európai Uniótól, az intézménytől magától vagy tagjaitól olyan jeleket kapunk időnként, nem is ritkán, amiről úgy gondoljuk, hogy a helyzet nem teljes vagy nem elegendő ismeretéből gyökerezik, akkor mások tapasztalata igen hasznos, különösen, ha az az ország Írország, amelyik az európai geopolitika másik végén van, ugyanakkor valamennyire hasonló méretű, és sok tekintetben hasonló történelmet, kultúrát élt meg.
Nos, köszönöm, hogy ezt elmondhattam, tisztelt Ház, és gondolom, hogy az elkövetkezendő évek során is, mert - ahogy mondtam is, ahogy azt hiszem, ezt tudjuk, érezzük - az európai egyesülés, unió alakul, formálódik, néha ezeket a gondolatokat elővenni, emlékezni rá újból hasznos lesz, ezért hasznos ma is.
Köszönöm a meghallgatást. (Taps a kormánypártok soraiban.)
