KOVÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egyetértek Z. Kárpát képviselő úrral, meg bárki mondhatta volna, hogy az az Európai Unió, amelynek most tagja vagyunk, nem azonos azzal, amelyikhez csatlakoztunk. De hát nem is hittük azt, hogy változatlan. Már a csatlakozás folyamatában, emlékszem, minden miniszterelnök, például Orbán Viktor első miniszterelnöksége idején is, de mondhatnám bármelyiket, nehezményezte, hogy egy olyan intézményhez készülünk csatlakozni, amelyik folyamatosan változik, és egyfajta mozgó célponthoz kell csatlakozni, ami nehézség. Ha csak a 2008-2009-es válságra utalok, akkor nyilvánvaló, hogy erre nem lehetett számítani, és ez a válság sokkal pusztítóbb hatást gyakorolt volna Magyarországra meg sok más országra, ha nem tagjai ennek a bizonyos értelemben védő szerepet játszó közösségnek.
A második a dolog a csatlakozási feltételek. Igen, a csatlakozás feltételek teljesítését követelte meg, és mindegyik kormány, amelyik ennek részese volt, beleértve az első Orbán-kormányt is, de már az Antall-kormányt, amelyik elindította, és a Horn-kormányt és a Medgyessy-kormányt, végül is olyan mérleget vont meg, hogy tulajdonképpen érdemes csatlakozni, még azokkal az áldozatvállalásokkal is. Mint ahogy a mai tagságnak is vannak nagyon komoly előnyei, most nemcsak a pénzbeli támogatásra gondolok, hanem egy sor másra; ugyanakkor vannak kötelezettségei, mint minden tagságnak. Olyan tagság, ami csak előnyökkel jár, olyan nincs.
Egy pillanatig nem vonom kétségbe azt, hogy a politikusok feladata a nemzeti érdekek szolgálata. Abban van vita közöttünk, hogy ezt hogyan lehet elérni: konfrontációval érdemes-e, az hoz-e eredményt, vagy pedig normális tárgyalásokkal? Nagyon sok példát tudok felhozni az utóbbi mellett. Azt gondolom, hogy az integrációs tömörülés tagjaként nekünk az ottani szabályokhoz alkalmazkodni kell, lehetőség szerint ezeket befolyásolni, de nem szembemenni velük.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem