Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttem szólóval szemben le kell szögeznem, hogy igenis az írek fellépése példaértékű, demonstratív, és egy olyan szabadságharc-folyamat kezdetét jelzi Európában, amikor a nemzetállamok végre képesek kiállni szuverenitásuk maradékáért, jogaikért. Kell azt is látni, ha csak a skót vezető politikusok megnyilvánulásait figyeli, hogy elszakadási célzattal egyre inkább afelé szólalnak fel, hogy ki akarnak válni Nagy-Britannia testéből és természetesen ezzel együttesen ki akarnak válni az Európai Unióból is. Nem mondom, hogy mindenki, nem mondom, hogy demonstratívan az egész skót nép. De azt igenis állítom, hogy a társadalom jelentős többsége felismerte, hogy nem ilyen lovat akart, nem erre szavazott, átverték, áltatták, ráadásul ez az Európának nevezett valami elhagyta az értékeit. Hogy csak egy példát mondjak, önmaga reprodukciója helyett bevándorlókkal töltötte meg a kontinenst, és ma már nem a templomok, hanem a mecsetek kezdenek dominálni, tehát az a tradicionális Európa, ha nem is haldokolni, de legalábbis gyengélkedni látszik. Ehhez szabni a saját életünket egy saját út megtalálása helyett, legalábbis hiba volna.
Viszont Magyarországra kitérve, Magyarországon egyetlen népszavazásnak nevezett valami volt, egy hazugság, egy csalárd manipuláció, amellyel rávették Magyarország népét arra, annak egy kis részét, hogy támogassa az Unióhoz történő csatlakozásunkat ilyen formában. De azt mondom, hogy a magyar polgárok nem erre szavaztak. Nem erre, amit kaptunk. Nem arra, hogy brit visszatérítés során 15 milliárddal támogassuk a brit gazdákat évente azért, mert ők kialkudták, mi pedig nem. Ezért az egyetlen épeszű megoldás az lenne, az írek kiállásának a maximális támogatása mellett, ha Magyarországon újra népszavazást tartanánk arról, hogy ki milyen formában tartja elfogadhatónak az ilyen feltételek mellett működő Európai Uniót, és ki milyen formában tárgyalná újra a csatlakozási szerződés fejezeteit. Én valóban az összeset újratárgyalnám, elhagynám a politikai uniót a gazdasági kapcsolatok (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) megtartása mellett.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem