BABÁK MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hát, elég tartalmas vita volt, csak azt szerettem volna egy picikét, ha közelebb vagyunk a törvényjavaslathoz, és nem igazán másról próbálnak meg képviselőtársaim beszélni. De nehogy korholásnak vegyék, hisz az életben minden mindennel összefügg, és az ellenzéki képviselőnek az a dolga, hogy mindenben gyarapodjon, püfölje a kormánypártit, a kormánypárti pláne, hogyha maga csinált egy törvényjavaslatot, akkor pedig védje, és próbálja meg tisztességét bebizonyítani, míg az ellenkezők, a kritizálók nem bizonyították még egyáltalán, mert nem tettek le semmit se az asztalra, hogy bizonyítsák tisztességüket, jó szándékukat, de kritizálni nagyon jól tudnak.
Én úgy gondolom, hogy ezzel se megbántani szerettem volna, csak tájékoztatni a tisztelt Házat és a minket figyelő közvéleményt, hogy szerény törvénymódosító indítványunk azért keletkezett, mert bizonyos törvények elavultak, és az élet indítványozta, az élet kikövetelte magának képviselőtársam érzékenysége kapcsán is, hogy némely tekintetben módosításokat eszközöljünk rajta. Ezzel kívántuk megtisztelni a tisztelt Házat, hogy ebben legyen partnerünk, és kérem, bírálja nyugodtan valamely kérdésben.
Ön, képviselő asszony, ha valamely dologban a passzus arról szól, hogy együttműködhet, és nem annullál más jogszabályhelyet, akkor nem tudom, hogy ön miről beszél, hisz mi pontosan arról rendelkeztünk, hogy a civil szervezettel és sok egyéb más szervezettel együttműködhessen ez a cég, ami a nyilvánosságot és a közbizalmat is erősítheti.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szeretném elmondani, hogy úgy látszik, valószínű, az első két pontban nem igazán volt érdemi észrevétel. Önök is fontosnak vélik azt, hogy a magyar állampolgár tudjon arról, ki foglalkozik értékbecsléssel, ki foglalkozik ingatlanközvetítéssel, ki az, aki a társasházat felügyeli és ügyeit intézi, és ez közhiteles nyilvántartásba kerüljön. Én úgy gondolom, hogy a közhiteles nyilvántartásba kerülésnek lesznek még majd különböző feltételei, amelyeknek meg kell hogy feleljen.
Itt értek egyet Hegedűsné asszony, képviselőtársam javaslatával, amely arról szól, hogy jó lenne, hogyha követelmény lenne például az ingatlan-értékbecslők vonatkozásában. Ez nagyon helyes, mint ahogy minden szakterületen fontos lenne a követelmény teljesítése, hogy ne off-shore lovagok és ne valamiféle piaci csapongók és esetleg szélhámosok kerüljenek ebbe a tevékenységi körbe. De azért el kell mondanom azt is, hogy kijelenteni innen helyből az értékbecslőkre és az ingatlannal foglalkozókra, hogy csibészek, nem szabad, én sose mondanék ilyet. Hegedűs képviselő asszony erről beszélt. (Dr. Józsa István: Kormányon sose, csak ellenzékben.) Úgy gondolom, hogy nem lehet ilyet mondani, azért sem, mert nagyon sok tisztességes ember dolgozik az ingatlanszakmában, de vannak ugyanakkor, akik megsértik a jogszabályokat, törvényeket, és a tisztesség határait is átlépik.
Viszont abban senki sem tud tenni, se Hegedűs képviselő asszony, se én magam, hogy mondjuk, Szekeres úr annak idején honvédelmi miniszterként eladott egy nagy épületet, lebontatta, és akkor az önkormányzat meg nem tudom, mennyiért, lényeges nagy haszonnal eladta különben itt Budapesten. (Dr. Józsa István: Az önkormányzaté lett a haszon!) Egyébként tudják nagyon jól, hogy itt voltak az értékbecslési panamák, mert helyben, miután kisebbek a települések, ott mindenki odafigyel arra, hogy áron alul vagy felül próbált szerezni vagy próbált eladni az önkormányzat.
Egyébként az eladás nem igazán mostanság járatos, mert az önkormányzatokat korábban a szocialista-liberális kormányok kiherélték, és eladtak sok olyan vagyontárgyat, hogy a működésüket tudják biztosítani, úgyhogy nem nagyon van eladható vagyontárgya sok településnek. De én amondó vagyok, hogy a település mindig gazdagodjon, mint az ország is, éljünk jobban, és egy település akkor él jobban, hogyha a saját közösségi vagyona is gyarapszik. Így tehát úgy gondolom, a vételhez is kell értékbecslés, és ezért fontos az, hogy az ingatlanszakmában dolgozók és azonkívül pedig, akik a társasházakat, közösségi ingatlanokat működtetik, regisztráltak és nyilvántartottak legyenek, ezáltal a hatóság által ellenőrizhetők, és a nyilvántartásba vételnél meg feltételeket támasztó szabályoknak is eleget tegyenek.
(13.50)
S akkor következik a piaci tisztesség, amelyben én bízom, hogy elkövetkezik, hosszú évek után. Úgy gondolom tehát, hogy e tekintetben a két javaslatunkat nem igazán támadta a tisztelt Ház, még az ellenzékiek sem; úgy gondoltam, és úgy vettem ki a szavaikból, hogy többségében támogatják, ezt pedig szeretném megköszönni, hálás vagyok érte előterjesztő képviselőtársaim nevében is.
Következik a kisajátításról szóló törvény. Odáig elmenni, hogy egy képviselő kinéz magának egy kocsit, aztán majd ezzel a törvénnyel megszerezheti…? Nem tudom, hogy ezt viccnek szánta-e valaki, de én nem tudtam rajta röhögni, megvallom őszintén (Dr. Józsa István: A garázst nézi ki, nem a kocsit.), és nem erről szól a törvény sem; arról viszont szól, amiről a 2007. évi kisajátításról szóló törvény is. Ha valaki, akár a közvélemény azt hinné - akár a sajtó is -, hogy a képviselők kitaláltak egy kisajátítási törvényt, akkor azok rosszul tudják, mert korábban is volt kisajátításról szóló törvény: 2007-ben a szocialista-liberális kormány megalkotta a törvényt. Nem volt ez olyan nagyon rossz, tévedés ne essék. Jó pár javaslatunkat nem támogatták, de mai napig él; jó párszor kellett már javítani.
A mi javaslatunk, hogy ez a törvény legyen jobb, és vannak olyan közös célok, amelyeket el kell tudni érni e törvény keretei között törvényesen, az állampolgár és ugyanakkor a másik tulajdonos érdekét is figyelembe véve jogbiztonsággal, alkotmányos biztonsággal meg lehessen oldani egy közösségi érdek, egy közösségi cél elérését. Ez a kisajátítás. A közösségi érdekérvényesítés lehetősége nem ördögtől való, ugyanakkor osztom azoknak a véleményét, akik azt mondják, hogy komoly garanciák kellenek - jogbiztonság, támadhatóság -, és hogy a hatóság értékeli azt, hogy a ráfordítás, az okozott kár és a haszon hogyan áll egymással szemben, ezt pedig az engedélyező hatóságnak igenis értékelnie kell, és azt is vizsgálnia kell, hogy megoldható-e másként vagy más úton-módon.
Lehet-e különben e törvény nem átfogó jellege akadálya bizonyos közösségi érdekek teljesítésének? Úgy gondolom, hogy igen. A közösség érdeke, a közcél mindennél szentebb és fontosabb, ahol néha sérelmeket kell elviselnie egyénnek vagy egyéb más tulajdonosnak, de a köz érdekében.
Az értékbecslést kibeszéltük, és Szekeres úr és a Ferencváros problematikát is, amelyet annak idején műveltek. Ez nem a szakmát minősíti, hanem Szekeres urat és a ferencvárosiakat, én úgy gondolom.
Azt meg el kellene dönteni, Hegedűs képviselő asszony - bocsásson meg, de nincs itt -, hogy azt mondja, hogy e törvénymódosítás kapcsán megtehet a kisajátítást kérő mindent, aztán később azt mondja, hogy a Balettintézetnél meg miért nem használhatják. Ki mondta, hogy nem lehet használni, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim? (Dr. Józsa István: Fogják is!) Egy kisajátítással kapcsolatos törvény, amennyiben a Balettintézet fontos akár a kerületnek, az országnak, a szakmának, akkor kéri majd ennek a kisajátítását, mert ezt jól elkótyavetyélték annak idején a szocialista-liberális kormányzás ideje alatt, a liberális városvezetéssel együtt, úgyhogy tényleg helyre kell tenni, mert egy fantasztikus dologról van szó, és nem is tudom, hogy hogyan történhetett meg ilyen Magyarországon. Elég volt ebből! Úgy gondolom tehát, hogy felhatalmazást ad a törvény ezekre az esetekre is.
Aztán azon gondolkodni, hogy most kell-e bővíteni a törvényhozás feltételrendszerét vagy sem, ezt én nem tudom megmondani, de a törvénymódosítás alkalmassá teszi ezt a törvényt, hogy majd elgondolkozhasson esetleg nem csak az önök által emlegetett ingatlanok tekintetében a tisztelt Ház és a kormány is, hogy hogyan oldja meg például a képviselők elhelyezését. Ki gondolt itt lakásokra? Én úgy gondolom, hogy ez egy fontos dolog lenne, hisz annyi szállodája volt ennek a fővárosnak, ennek az országnak; mindet elkótyavetyélték, és nem maradt a képviselőknek munkásszállásuk. Ezzel, mondjuk, ez megoldható lenne, de kérem, felejtsék el, mert ezt nekem senki nem mondta, meg nem is kérdeztem, csak felvetem én is gondolatként, hogy miért ne lehetne ez. Nem lenne olcsóbb, mint albérletekért kóricálni összevissza a városban, és mindenhol fizetgetni jobbra-balra, aztán különböző mutyikat is kiszolgálni alkalmasint? Emlékeznek rá a képviselők, hogy nem szállásra használták fel ezt a költséget. No, szóval, igen, ki kell szolgálni a közérdeket; a közérdek az, hogy legyen törvényhozás, a törvényhozás feltételeit pedig meg kell alapozni, amely lehet, hogy lényegesen kevesebb, jobb és olcsóbb is, mint ami eddig történt.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Erzsébet-utalványnál pedig annyit, Szél képviselő asszony, hogy nem értem, hogy miért nem aggódott, amikor a multiknál volt; akkor nem aggódott, mint a szocialisták; most aggódik az Erzsébet-utalvány kapcsán, pedig én úgy gondolom, hogy az Erzsébet-program helyes és jó.
Képviselőtársam, Szilágyi úr, önt viszont arra kérem, hogy amennyiben úgy gondolja, hogy ebben az legyen benne, amit ön is gondolni szeretne, akkor ne tőlem kérjen választ, hanem terjessze be, és megtárgyaljuk, megvitatjuk a vélekedését. Vannak dolgok, amelyekre én nem érzem magam elhivatottnak és felhatalmazottnak, hogy válaszoljak, de amennyiben úgy gondolja, hogy az utalvány ne csak a rászorult gyerekekre, hanem a családjaikra is érvényes legyen… - emlékszik a javaslatára, hosszan taglalta; nekem szimpatikus. (Szilágyi György: Olvassa el! Ez van benne; nem kell ehhez módosító.) Ön döntse el a vélekedését. (Az elnök csenget.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem