BABÁK MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Aztán ha valamit rosszul mondtam - valószínűleg Szilágyi úrnak igaza van, mert tisztelem, ő figyelmes, és valószínűleg valamit én nem jól olvastam jól, úgyhogy megeshet, hogy hibáztam -, akkor kérem, hogy értelmezze úgy. Az általános megjegyzésem azonban arra vonatkozik, hogy ha ön úgy gondolja, hogy valamely passzusban kíván még módosítást eszközölni, akkor öntől ezt a jogot senki sem vitatja el, és úgy gondolom, hogy az ülésnap végéig elnök úr engedélyezi a módosító indítványok benyújtását. Úgy gondolom tehát, hogy az a vészharangkongatás, amely itt elfedte a kisajátítással kapcsolatos módosító javaslataikat, bebizonyosodott a mai napon, hogy nem egyéb, mint károgás, nem egyéb, mint fölösleges aggodalom, és ha valaki úgy gondolja, hogy extra biztosíték kell e tekintetben is még, az általunk beterjesztett szöveget kiegészítendő, akkor tegye meg ezt módosító indítványában.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Élmény és tanulság volt önökkel vitatkozni e törvénymódosítás kapcsán. (Dr. Józsa István nevet.) Köszönöm megtisztelő javaslataikat, véleményüket. Nem mindegyikkel tudtam egyetérteni, ezt bocsássák meg, de nekem is van véleményem (Dr. Józsa István: Büszke nem lehetsz.), viszont úgy gondolom, hogy mindannyiunk okulására szolgált a mai napi vita.
Kérem önöket, hogy a végszavazáskor támogassák a napirenden lévő törvényjavaslatot. Elnök úr, köszönöm megtisztelő türelmét. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Dr. Józsa István: Máskor olvasd el!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem