KOVÁCS TIBOR

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS TIBOR
KOVÁCS TIBOR, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mint ahogy az előzőekben hallhattuk, a törvényjavaslatot a tegnapi bizottsági ülésen tárgyalta a gazdasági bizottság. Mondhatnám, hogy szokás szerint - a Fidesz szokása szerint - a javaslatot a hét végén, szombati napon nyújtották be azok a képviselők, akik, elképzelem a helyzetet, négyen összehajoltak, és egy isteni szikrára kitalálták, majd benyújtották ezt a törvényjavaslatot, bár a gazdasági bizottságban nem egészen ez derült ki.
A gazdasági bizottságban Vantara képviselő úr meglehetősen szűkszavúan foglalta össze és adta elő a törvényjavaslatot, és amikor a kormány képviseletében ott ülő három minisztériumi képviselőt kérdezte a bizottság elnöke, hogy egyébként ők hogyan viszonyulnak ehhez a törvényjavaslathoz, mindhármuk arcán - kivéve talán az Igazságügyi Minisztérium képviseletében ott ülő főosztályvezető-helyettes asszonyt - némi bizonytalanság volt tapasztalható. Ugyan mindhárman azt nyilatkozták, hogy a kormány támogatja ezt a javaslatot, de ez a nyilatkozat nem volt túlzottan meggyőző, megmondom őszintén, különösen a tekintetben, hogy kiderült a parlamenti dokumentumok alapján, hogy a javaslat véglegesítését mégiscsak az Igazságügyi Minisztérium készítette el, hiszen az az ő papírján került benyújtásra a Házhoz. Lehet, hogy a képviselő urak jelentős szellemi erőfeszítést tettek a javaslat elkészítése érdekében, de a kodifikációt… - látható módon bajban van a kormány a különböző kodifikációs műveletekkel, hiszen legutóbb például Illés Zoltán államtitkár úr panaszkodott itt arról, hogy milyen nehézségeik vannak a különböző törvények kodifikációjával kapcsolatban.
Amit feltettem kérdésként a bizottsági ülésen, ami már az előző napirendi pont kapcsán is elhangzott, hogy mi a kormány valós szándéka a törvényjavaslattal. A bizottság elnökének válaszából kiderült, hogy például a kisajátítási eljárást tulajdonképpen néhány ingatlan állami tulajdonba vétele miatt találták ki és nyújtották be. Az egyik a MTESZ-székház itt, a Parlament tőszomszédságában, a másik pedig a volt gazdasági vagy ipari minisztérium - sok neve volt a korábbi időszakban - Budán lévő épülete, amit mindenféle környezetvédelmi okokra hivatkozva próbálnak vagy lebontani, vagy valamilyen más megoldást találni erre az ügyre. Ez a kettő biztos, de a részletes vitában majd nyilván részletesebben beszélünk arról a nagyon érdekes beszélgetésről, ami néhány héttel ezelőtt Tarlós főpolgármester és Orbán Viktor között lezajlott egy buszon történő utazás kapcsán. Ebből mindenesetre leszűrhettük, hogy a Fidesz milyen módon készít elő törvényjavaslatokat, és nyújt be a Háznak.
Mindenesetre nagyon hajaz ez a törvényjavaslat az ott elhangzottakra és megfogalmazottakra, és nyilvánvaló az a szándék, hogy nemcsak erről a két ingatlanról van itt szó, hanem egyéb más ingatlanokról is. Bár csak Babák képviselő úr van itt, aki, úgy érzem egyébként, hogy a legkevésbé érintett a törvényjavaslat kapcsán, de inkább a főpolgármester-helyettes lenne az illetékes, akinek itt elő kellene adnia ezt a törvényjavaslatot mint előterjesztő. Elismerem, hogy ennek négy előterjesztője van, és nyilvánvalóan bárki beszélhet a dologról, de azért mégiscsak jó lenne, ha a kormány képviselője vagy az előterjesztő mondana őszinte véleményt arról, hogy mi a kormány szándéka ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban.
Majd a részletes vitában részletesebben beszélünk arról is, amit itt utolsóként Babák képviselő úr előterjesztőként elmondott az Erzsébet-programról. Nyilvánvalóan ezzel a módosítással gyakorlatilag kitakarítanak minden más vetélytársat a piacról, és marad az Erzsébet-program (Babák Mihály: Ez magyar; ez nekünk jó.), különösen, ha azt feltételezzük, hogy egyéb más adótörvényeket is módosítanak majd, hogy előnyben részesítsék ezt a programot. Ez nem éppen abba a jogbiztonsági kategóriába tartozik, amit korábban itt hangsúlyoztak.
Mindezekre tekintettel nem támogatjuk a törvényjavaslat elfogadását. Köszönöm szépen. (Babák Mihály: Ne a multikat támogassuk!)
(12.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem