ELNÖK (Lezsák Sándor)
ELNÖK (Lezsák Sándor)
ELNÖK (Lezsák Sándor): Tisztelt Országgyűlés! Az összetartozás napján tisztelettel gondolok honfitársaimra, éljenek bár itt, a történelmi hazában, a Kárpát-medencében vagy bárhol, szerte a világban. (Gyurcsány Ferenc, dr. Kolber István, dr. Molnár Csaba, dr. Vadai Ágnes és Varju László távozik az ülésteremből.) Az igaz ismeretek birtokában ma már senki előtt sem lehet kétséges Európában, hogy az első világháborút követő békediktátummal Magyarország földarabolása nekünk, magyaroknak történelmünk legnagyobb tragédiája, az európai hatalmaknak pedig alighanem a legnagyobb szégyenük. Nekünk ez a nemzeti gyász napja, az egykori európai döntéshozó politikusok utódainak pedig csak egy történelmi tény, amelyről el lehet feledkezni, és amelynek következményeit úgy kell elfogadni, ahogyan az évtizedek során kialakult.
Ezt nevezhetjük eurocinizmusnak is. Nemcsak az volt gyalázatos, ahogyan magukat felelősnek nevező, nagy hatalmú politikusok annak idején alapos tájékozódás és felkészültség nélkül döntöttek országok sorsáról, nemcsak az, ahogy a korabeli Magyarország szomszédsága állami vezetőinek területszerző falánksága minden gátlás nélkül érvényesülhetett, hanem az is, hogy a szégyenletesen cinikus és igazságtalan döntést követő, közel egy évszázad alatt sem akarta senki legalább Európa nyilvánossága előtt elismerni a trianoni döntés erkölcstelen és ésszerűtlen voltát. Azóta sem akar senki szembenézni azzal, hogy a második világháborút készítették elő a trianoni diktátummal, milliók halálát és népek, nemzetek szenvedését, tragédiáját okozva a XX. század közepén és második felében is.
Voltak ugyan francia, angol és más nemzetiségű személyiségek, akik a két világháború között föltárták a trianoni döntések és elsősorban Magyarország szétszaggatásának erkölcstelenségét, figyelmeztettek az újabb háború kitörésére, jórészt éppen a diktátumok következményeként, még a döntéshozók felelősségét is határozottan fölvetették, mindez azonban a felelősök közül senkit nem késztetett a döntések felülvizsgálatára és a felelősök számonkérésére; de arra sem, hogy az utódállamokon számon kérje az őshonos magyar kisebbségek jogainak védelmére kötött államközi szerződéseket. E tekintetben nem sokat változott a helyzet az Európai Unió létrejöttével sem. Maga az Unió sem nyújt kellő védelmet az elszakított területen élő magyarság számára. Autonómiatörekvéseinkre is csak erős követelésre és nyögvenyelősen reagálnak Brüsszelben, nagy óvatoskodással tárgyalva, mintha a mi jogos és rendkívül szerény követeléseink veszélyeztetnék az európai egység megvalósulását.
Mi pedig nem mondhatunk le arról, hogy a trianoni, majd a második világháborút lezáró és újabb igazságtalanságokkal terhelt döntésekkel szemben újraépítsük és védjük nemzeti összetartozásunk tudatát és ezzel együtt lelki épségünket, egészséges nemzeti önbecsülésünket is. Ez adja az összetartozás napjának értelmét, amely nem kisebbíti a nemzeti gyász súlyát. Mert ha felelősen gondoljuk, és méltósággal tudjuk a gyásszal szembeállítani összetartozásunkat a magyar jövő, a megmaradás érdekében, ha nem az összetartozás látszatát akarjuk csupán mutatni híg és tartalmatlan örvendezéssel, akkor ez a nap jelentheti a külvilágnak is, de legfőképpen önmagunknak az elszakított nemzetrészeknek, a világban szétszóródott magyaroknak egységünket nemzeti önazonosságunk tudatában, és jelentheti így számunkra a közös remény napját is.
Jelentheti az összetartozás napja, hogy az összetartozáshoz és összefogáshoz nekünk végre nem Mohács kell, nem Trianon, hanem közös akarat, tartás, keresztény erkölcs, emberi minőség és céltudatos szervezőerő. És kell hogy legyen közös európai akarat is, októbertől legalább egymillió támogató aláírás, amely lehetőséget teremt az uniós polgári kezdeményezés megvalósítására. A közeli jövőben ez adhat esélyt, hogy az Európai Bizottság speciális, kötelező érvényű szabályozással rendezze végre itt, a Kárpát-medencében az őshonos magyar kisebbségek jogos igényét, autonómiatörekvésüket. Mert ami immár természetes Dél-Tirolban vagy Finnországban, Belgiumban vagy Németországban, az természetes kell hogy legyen a velünk szomszédos országokban is. Ez jelenthet reményt az itt élő népek közötti történelmi megbékélésre is.
Alaptörvényünk szellemében e gondolatokkal köszöntöm képviselőtársaimat, köszöntöm a Kárpát-medencében, a történelmi hazában és szerte a világban élő honfitársaimat.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
