JÁMBOR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

JÁMBOR NÁNDOR
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Egészen röviden szeretnék csak hozzászólni. Képviselőtársaim korábban érintették a környezetvédelem kérdését. Elhangzott az indoklásban, hogy az áruk mozgásánál ez további költséget jelenthet, és ezáltal megfontolás tárgyává teszik, hogy ezt az árut elindítsák-e egy távolabbi pontra értékesítés szempontjából vagy sem. Nos, önök nagyon jól tudják, hogy amióta világ a világ, az árut szállítják, mégpedig oda szállítják, ahol fizetőképes kereslet van. Költség ide, költség oda, nem számít, a karavánok idejétől kezdve az árut mindig oda vitték, ahol el lehetett adni. Ha egy vidéki településen megtermelt élelmiszert vagy zöldséget eddig felhordtak a fővárosba értékesíteni a nagybani piacra, azt ezután is meg fogják tenni.
(22.40)
Nyilvánvalóan a többletköltség fel fog merülni. Ez azzal fog járni, hogy esetleg a fővárosban drágábban fognak hozzájutni.
A másik kérdés valóban az, hogy a nagy szállítócégeket ez a módosítás kevésbé érinti, hiszen a nagy szállító-, fuvarozócégek a megtett kilométerek 90 százalékát nem magyarországi közutakon teljesítik, hanem az európai országok közútjain. Tehát nekik ez egy bevált, ismert gyakorlat, és a költségeiket nem fogják olyan mértékben megterhelni. Viszont a kisvállalkozóknak, akik kimondottan inkább a belföldi piacon szerzik meg az árbevételüket, számukra effektíve, mivel még nem ismerjük a számokat, így az a feltevés is belefér ebbe a gondolatkörbe, hogy esetleg a költségeik ezáltal növekedni fognak.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem