KEPLI LAJOS

Teljes szövegű keresés

KEPLI LAJOS
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Az imént már szóba került több felszólalásban is a RoLa, vagyis a kombinált közúti és vasúti árufuvarozás, azonban nem ejtettünk szót az egyik legköltséghatékonyabb és fajlagosan a legkisebb károsanyag-kibocsátással járó szállítási módról, mégpedig a vízi teherszállításról, amely szintén egy alternatívája lehetne a közúti teherfuvarozásnak akkor, hogyha az elmúlt húsz év kormányai megtették volna azokat az intézkedéseket, amelyek a magyarországi folyószakaszok hajózhatóságát megfelelően az év 365 vagy közel 365 napjában biztosították volna. Ebben az esetben gondolkodhatnánk abban is természetesen, hogy hogyan tereljük a közútról akár egy vízi áruszállítás irányába azokat a közúti teherfuvar-szállítmányokat, amelyek most jelen pillanatban a magyar közutakat rongálják, és ott okoznak óriási balesetveszélyt a hatalmas kamionok.
Tehát ez mindenképpen a jövőre vonatkozóan is megfontolandó, ugyanis van már nemzeti hajózási stratégiája a kormánynak, vagy legalábbis egy vitaanyag van ezzel kapcsolatban, ha jól emlékszem. Azonban a lényegi kérdéseket, hogy hogyan lehet egy, a teljes országot átszelő, biztosító vízi úthálózatot létrehozni, nem szabályozzák. Ehhez, azt gondolom, több mindenre volna szükség, és akkor valóban lehetne arról beszélni, hogy a közúti teherfuvarozásnak egy környezetbarát alternatívát biztosítunk. Ehhez szükség volna többek között egy Duna-Tisza-csatorna megvalósítására és még sok minden más olyan intézkedésre, amely most nem témája jelen napirendnek, ezért bővebben erre nem térek ki. Azonban az tény, és egyértelműen kijelenthető, hogy önmagában ez a javaslat így környezetvédelmi célokat nem képes maradéktalanul szolgálni.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem